Cserni András szerzői felülete

  A második kendergócpusztai közjáték A zártosztály vagányai A Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet harmadik emeletének C szárnyának celláiból halk blugy-blugy-blugyok szűrődtek ki. Ez igencsak meglepte Teperős Lacit, aki tizenkét éve volt az intézet lakója. Naponta kétszer (nevéhez híven), azaz bekerülése óta 8766 alkalommal végigmasírozott a teljes épületen pincétől padlásig, ám egyszer se hallott ilyesféle hangokat. Lehet, kezdek megbolondulni? – gondolta. Logikusnak tűnt, elégre elmegyógyintézetbe zárták. Kényszere és kíváncsisága eposzi küzdelmet vívtak. Nem akarta megszakítani útját, hisz bármilyen szélsebesen teper, nem ér az étkezőbe vacsorára, ha sokat vacakol itt, akkor pedig lemarad a dejós tésztáról, ami messze a legjobb étel a hónapban. Ugyanakkor egyre jobban fúrta oldalát a tudni vágyás: ugyan mik adják ki ezt a hangot? Gyorsan körülnézett, s mikor látta, nincs a közelben a rettegett Kakadu, se a Szőke Amazon, a legvérmesebb ápolók, halk füttyszóva...

  Az első kendergócpusztai közjáték Mesedélután – Sokadszorra is mondom, nem örülök ennek az egésznek – mondta sokadszorra a Pontyfejű Kisfiú. – Sokadszorra is felelek, mi sem – felelte sokadszorra Matyi, a hatezer amperes pszichopata. Nevezettek, valamint az eddig nem nevezett, de jelen sorban megnevezett Konstancia és Kenderes Józsi egy náddal és gyékénnyel övezett holtág mellett álló kalyibában ücsörögtek. E tákolmány a Pontyfejű Kisfiú otthona volt, aki olyannyira megdöbbent, mikor pár órája betoppant hozzá a három holtfáradt utazó, hogy csak pislogott, mint hal a szatyorban, s ehhez nejlonzacskóra se volt szüksége. – Nem értem pontosan, mit vártok tőlem – nézett rájuk szúrósan, mire Kenderes Józsi fájdalmasan feljajdult. – Ez fájt! Mintha tüske lenne… És nem jóféle kajszos karcibarack… izé, karcos kajszibarack. – Rövidtávon menedéket kérünk tőled – vette vissza a szót a hatezer amperes pszichopata. – A kunyhódat csak az találja meg, aki ismeri az apád bátyjának az...

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Második felvonás A felkelő Nap vérszínű keretet vont a Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet sziluettje köré. A városszéli Tudomány téren álló szürke és komor épület még szürkébbnek és egyhangúbbnak tűnt, mint máskor. Bár ez alighanem a friss újrafestés hozadéka, nem a hajnali fényjátéké. Kendergócpuszta Védelmezői úgy méregették a magas és meredek falakat, mint Herpeszes Ödönke a tizedik túrógombócot – kételkedtek abban, hogy elbírnak vele. Márpedig bejutnak, vagy szeretett falujuk az Ábraember karmai közé kerül – ha a Borzasszony nem téved. – Biztos ez az egyetlen esélyünk? – kérdezte a Szivárványszínű Szemétláda. – Másszon rám Kiskunharaszti Fekveálló Bodobácslény, ha nem – fújt a Borzasszony. – Az a srác, akit velünk srégan szembe, balról a második rácsos ablak mögött tartanak fogva, a legerősebb különleges képességű ember, akit ismerek. Gyerekkorában kíváncsiságból megevett egy konnektort, azóta áram...

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Első felvonás – Ezt megszívtuk, mint Kenderes Józsi a frissen sodort füvescigit – állapította meg Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő. – Éppen úgy, barátom, éppen úgy – sóhajtott két slukk között a nevezett. Heten álltak körbe egy barbár módon feltúrt szántót: Konstancia és Endre, a Kendergócpusztai Hírlap szerkesztői, Julis, a Szivárványszínű Szemétláda (s egyszemélyben a Pletykagyűlés elnöke), Kenderes Józsi, a falu polgármestere és legfőbb marihuána-exportőre, Kala Pál, a kovács fia s a község első számú (és egyetlen) nihilista-alkoholista költője, Sálas, a káromkodós plüssbárány, valamint egy kapájára támaszkodó földműves. Hosszú percek óta meregették szemüket a tépázott termőföldre egyre elkeseredettebben. A falu sírját látták benne. S nem alaptalanul. Költségvetés híján nem néztek fényes jövő elé. – Mi tehette ezt? – kérdezte sokadszorra Sálas, majd a földműveshez fordult. – Semmit se látott? Egész biztos...

  A kendergócpusztai probléma – Első rész: Egy macskásnő, halwellness és az utolsó reménység – Kendergócpusztán bármi megtörténhet – meg annak az ellentéte is. S meg is történik általában. Hogy különös lakóiban keresendő az ok, esetleg a Vérteskozmai Borzasszony átkában (aminek következménye a hibádzó név is, nevezetesen a kenderkócot kendergócnak írták anno a várostáblára, s mire észrevették, nem maradt festék, hogy javítsák, se pénz, hogy újat csináltassanak – jóvanazúgy, mondták, s az idők alatt megszokta mindenki)… Nem tudni ezeket. De talán nem is igazán lényeges történetünk szempontjából. Egy verőfényes nyári délelőtt Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő átdolgozott éjszakáját követő jól megérdemelt pihenéséből arra nem ébredt álmából (melyből legfeljebb az alacsonyan repülő vadászgépek bírták felriasztani), hogy valaki hangosan dörömböl az ajtaján. Arra viszont már igen, hogy tizenhat macskája közül az egyik, ímhol nevesített Rózi, finoman jelzendő szerény személyét...