Cserni András szerzői felülete

Herdál Gubics utazása – Egy kis lidérc nagy kalandja – Kevesen tudnak róla, hogy nem is olyan messze a nagyvárosok nyüzsgésétől egy egészen különös világ rejtőzik. Ha pontosak akarunk lenni, ott van ez a titokzatos hely és minden lakója körülöttünk, csak épp egy mágikus fal, az Álca túlsó oldalán – így ritkán keresztezik útjaink az ottlakókét. Az egyik ilyen alkalomra Herdál Gubics, a kis lidérc utazásakor került sor. Tudniillik, hogy a lidércek királyságban élnek lenn, délen, a titokzatos Lidércláp ingoványai között. Maguknak való, különös népség, kedves szórakozásuk az emberek bosszantása – nem csoda hát, hogy ilyen eldugott hely az otthonuk. Ritkán hagyják el, s akkor se merészkednek messzire. Legalábbis általában. Herdál Gubics egészen aprócska lidércnek született. Szeme, mint két babszem, arca, mint egy pirosalma, tenyerén épp elfért kényelmesen egy-egy megtermettebb kavics, pöttöm lábaira bükkmakkból készítettek cipőt; összességében akkorka volt, mint egy házinyúl. Igaz, a

(M)ilyenek vagyunk? Három hete, egy szombati napon kifogtam a mesebeli aranyhalat. Könyörgött, hogy engedjem vissza, s szabadságáért cserébe három kívánságot ígért nekem. Mekkora hatalom birtokosa lettem! – gondoltam magamban. Bármit kívánhatok. Megszüntethetem a szegénységet, a háborúkat, a gyűlölködést… Utána pedig a maradék kettővel örök boldogságot és tetemes vagyont adhatok magamnak, a családomnak, barátaimnak. Hát nem csodálatos? Nem vagyok önző. Először az egész világnak akartam jót tenni, csak aztán magamnak. De mit szüntessek meg? Mi az emberiség legnagyobb fertője? Mi az a burjánzó vadhús, amit kivágva társadalmunk megkönnyebbülten lélegezhet föl? Rövid tépelődés után a hazugságot választottam. Ez teszi tönkre a kapcsolatokat, ez mérgezi meg a közéletet, ez kelt bizalmatlanságot, félelmet, ez rombolja, pusztítja a civilizációt évezredek óta. - Azt kívánom, hogy az emberek többé ne tudjanak hazudni – mondtam határozott hangon. Alig vártam, hogy lássam, miként borul vir