Cserni András szerzői felülete

  A kripta kísértete Árnyas kripta komor mélyén a Pál-katedrális alatt, ott, ahova sosem süt fény, hangok simítják a falat. Halk énekszó, kellemes, lágy, vízcsobogásszerű dallam, puha, mint a friss, vetett ágy, borús szívre édes balzsam. Sápadfehér leány dalol hószínű sírkőre dőlve, dúdol s dereng ott lenn, ahol minden hideg, néma, pőre. Énekéből régmúlt idő emlékei kelnek szárnyra, s bánatos sorsát e bús nő halkan a falnak feltárja: Élt egy fiú és egy leány kinn, a réten, hegyek között. Tanyájuk volt, ott sok bárány, s malom, mit a folyó lökött. Nevetése Hold sugara, hő szerelme napfény heve, szép szeme a csillagokra, s gyémántra hasonlít neve. De egy gonosz égi erő irigyelte tőlem nagyon, hogy forró szívvel szeret ő, s vízbe lökte egy bús napon. Megcsúszott egy kicsiny tócsán, s malomkerék szegte nyakát… Lelkem akkor, mint egy vulkán, könnyet ontott, omlott a gát. Ide hozták kripta-mélybe, hol nincs patak, madár, mező, itt szánták őt ör...

  Az eltitkolt szerelmek parkja London füstös, lágy ölén árny hajlik egy árnyra: öreg, odvas fa alatt szeretőjét várja. Nem tudhatja titkukat a városból senki; e békés Park utolsó mentsváruk jelenti. Madár se jár erre, ha éjfélt üt az óra, és kámforrá válhat, ki itt járt, virradóra. Nem locsog a Park soha – titkok szelíd őre: óvja mindenki vágyát, legyen hősi, dőre. Mozgalmas a mai éj: három pár is bújik acéllécek tövétől a csónakos tóig. Három pár az három sors hat személyre írva, a Park csendben figyeli – még bírja, még bírja… Az egyik pár titokban kell szeressék egymást, mert napvilágon szülne ég- és földindulást… Mézbe mártott citromhús minden lopott percük s csak a Park kis lugasa lehet közös kertjük. A másikak jóformán egymást nem ismerik: futó románcot rendez a telihold nekik. Vadul vetik magukat a másik karjába, nem törődve azzal, hogy lesz-e folytatása. A harmadik pár sötét lelkű, mint az éjjel: házasságot csúfolva ölelkez...