Megérint a múlt
Megérint a múlt A múzeumi vitrineknél megérint a múlt. A parázsló kehely, a lámpás melyben láng gyúlt, a kövér amforák, a délceg, büszke szobrok – ezer, mítoszt némán mondó, festett, vésett torok –, és szarkofágok, rosette-i kő, Narmer-paletta, maszkok, díszek, kőfejek (mind törzsi kéz faragta). A csontok, kövek előtt állva megérint a múlt. Ez az az őslény a könyvlapról, mi mocsárba fúlt, s ott a szarvas, az alka, meg a „rettenetes kéz”, a lépcsőről a tömegre kőszemű Darwin néz, s lám! itt a naplója – e lepkét ő gyűjtötte be… A folyosókat járja az elődök szelleme. A Globe-nál és a sírköveknél megérint a múlt. E színpadon párszáz éve eljátszott viszály dúlt, és ő maga kérdezte tán: lenni, vagy nem lenni? S a sírköveken oly nevek, kikből nincsen már semmi, csak pár ködös évszám, történet és kép egy könyvben – de míg hantjuk van, nem felejtődnek el egykönnyen. Akármerre járok, mindenhol megérint a múlt. E sok civilizáció, állat, ember elmúlt, s mit ért belől...