Városjáró
Városjáró Zsongó fejjel és könnyű lábakkal vágtam neki a városnak. Onnan indultam, hol harangok nem szólnak, koros apartman-egérlukak komfortos dzsungeléből, ami irodaházakkal határos. Az utcán olcsó reggelik és gyötört éjjelek illata szállt, nyakamban a vérerek magmaként pulzáltak. Velem keresték a helyüket, mert éreztük, nem egészen a miénk ez a kerület. Álmos fejjel és didergő lábakkal mentem beljebb a városba, miközben utam hol erre vitt, hol arra: földtestbe fúrt metróalagutak felett; öreg házakban kergettem a szelet; büszke emléktáblát tucatnyit láttam, tengernyi életet kövült betűkké váltan; s akadtak nagy múzeumok, díszes operaház, omló vakolatú falak előtt lécgerenda-váz, kerítéssel lezárt utca, zsúfolt, tömött terek, embertömeg alatt mind szögletesen kerek, piac, üzlet, étterem, drága márkabolt, súlyos fontokért magának hírnevet rabolt; s megérkeztem végül a Temze partjára, hol Nagy Ben óraszemét enyémbe vájta; poroszkáltam tovább kő és víz közöt...