Cserni András szerzői felülete

  A szobor meséje Egy ködös-esős, őszi napon elszabadult egy születésnapi luftballon, s a szél addig cibálta, reptette, míg zsinege egy szoborba gabalyodott a Trafalgár téren, egy szoborba, ki évek óta nem volt ébren, s most felnyitotta merev szemét: Utamba sodródott egy újabb szemét – sóhajtott, majd úgy döntött, könnyít egy kicsit vasból öntött szívén, s mesélni kezdett egy szomorú történetet, kesergett, vele mindez miért történhetett: Régi-régi szép időkben nem voltam még ily erőtlen, mozdulatlanságra kárhoztatott szegény pára. Acéllábam, acélkarom mozgathattam szabadon, barangoltam naphosszat réteken és utakon, s nem tettem ezt hebehurgyán, bármilyen cél nélkül, a Szépséget kerestem, mi soha meg nem vénül. E térről indultam kárminvörös hajnalban, s mentem, mígnem betértem a Nemzeti Galériába. Ezer pompás festményt láttam, ecsettánc vászonba zártan… Színözönnel sziporkáznak, de elég a díszes máznak párszáz év, és megfakul, s a festmény tünékeny sz...