Cserni András szerzői felülete

  Kacor király eltűnése – Egy történet a Macska Királyságból – Árokdőléspusztai Kankant (ismertebb nevén a Macskapitányt) fojtott, nem szűnő kiáltozás ébresztette mély álmából. A királyi testőrség éjfekete bundájú, középkorú parancsnoka nagyokat pislogva, bosszankodva kereste, ki zavarta meg éjszakai pihenését. Mikor tekintete megakadt két, egymásra megszólalásig hasonlító, fehér-tarka ifjú kandúron, bajusza az égnek meredt. – Nyikott és Nyivák, Sündörög várának két címzetes csirkefogója, ezúttal mit akartok? – dörögte. – Micsoda fergeteges tréfa vagy balul sikerült elgondolás vezetett olyan következményekhez, hogy meg kell szakítsam kiérdemelt szundításomat? – Kapitány úr, fontos jelentenivalónk van – vágta magát haptákba Nyikott. Kankan továbbra se bírta megszokni, hogy emberszerű testtartást lát macskától. Persze a királyi felség ötlete, hogy a korona adta kilenc életnyi erőt arra használta, minden alattvalója tudjon ember módra járni, fogni, ügyeskedni, felvirágoztatta a Macsk...

  Tedd, amit kell! – Egy történet a Sas Királyságból   – Nagra, az ifjú békászó sas némán állt őrhelyén. Pár hete fejeződött be kiképzése, immár a királyi testőrség tagja volt – a legfiatalabb a Sas Királyság történetében. Épp ezért akart tökéletes teljesítményt nyújtani, hogy bebizonyítsa, zsenge kora ellenére ér annyit, mint tapasztalt, öreg társai. Mióta a tojásból kibújt, arra készült, hogy az őrség tagja lehessen. Együtt akart szárnyalni a Sascsúcs legbüszkébb és legerősebb, mindenki által megbecsült lakóival. Fittyet hányt azok okoskodására, akik azt hajtogatták, ez a hivatás felesleges, hisz Chrysetos király mindent lát széles e világon a mágikus Sas Korona segítségével – minek őrszem neki? Nagra erre mindig azt felelte, hogy az uralkodónak más dolga is akad, mint a koronával fürkészni a messzi határt. Az őrség megkönnyíti a dolgát, s távol tartja az esetleges betolakodókat. Mondjuk aki ide feljut, azt nem állítja meg pár éles csőr és karom – gondolta Nagra. Királ...

  Gépangyal Húrok és indák szorítják törzsem, széktámlába süppeszt egy elemi akarat, tétlenül figyelem rész-egészbe törten, ahogy felkap, meglendít, s az égboltig hajít. Nincs embernek e ponton túl hatalma, úgy szállok messze, mint a könnyű szalma… Ágyúgolyó vagyok s kilőttek az égbe – így múlik el a világ dicsősége. Tenni vagy nem tenni – néha talán mindegy, mert mindkét lehetőség ugyanúgy nehéz. Tétlenül várni mégse mézboros kegy, mert elsatnyul a sokat nyugtatott kéz… De ha egy gépangyal fémtestébe zár, ember s döntés között szögesdrótos határ, s parittyakőként lőnek ki az égbe – messze száll, s lehull meteorként égve… Szállok én mégis, repülök messzire, bármily távol került tőlem a kormányrúd, mert néha nem lehet, csak sodródni az árral, mint a déli széllel a víg vetési lúd. Hatalmunkat féltjük – ezért ijesztő a géphangon zúgó tétlenség-temető. De hogy repülj, ki kell lőjenek az égbe – a kételyeknek akkor legyen vége. 2024. 01. 06.