Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Kilencedik rész: Bizarr szobrok lépten-nyomon Ugyanazon a macskakővel borított, folyóparti úton térünk vissza az Óvárosba, amelyen át a Hóhér Hídját közelítettük meg. Azt tervezzük, hogy kerülünk még egyet az ódon városrészben, megnézünk pár teret, utcát, majd kis kitérőt teszünk a bíróság épülete felé, hogy legalább kívülről lássuk a hírneves per helyszínét. Vannak természetesen vezetett túrák, a hely látogatható, ám nem tudtam eligazodni a weboldalukon, így ez most kimarad – talán legközelebb. Ahogy arra utaltam korábban, láttunk jónéhány bizarr szobrot. A stílusuk hasonló, mind megfeketedett fémből készültek, s természetfeletti, mitikus alakok a leggyakoribb témák, valamint állatok, emberek, halál. Azonban most tűnik fel csak igazán, mennyi is van belőlük, ugyanis szó szerint folyamatosan beléjük botlunk. Újra látjuk a csontvázas bárkát, közelebbről megszemléljük az egyik híd pillérjén pihenő ökröt, majd egy különös dans macabre -ot táncoló bronzpár t...

  Nürnbergi útinapló Nyolcadik rész: Dürer, kolbász, Hóhér Hídja Nürnberg leginkább a második világháború hozzá kötődő eseményeivel szerzett kétes hírnevet magának. Való igaz, a hitleri birodalom egyik legszennyesebb tette kötődik e városhoz, s a világégés végeztével itt mondtak ítéletet a főbűnösök felett. Van azonban egy másik, kevésbé ismert történelmi vonatkozása is. Az 1500-as években élt egy nürnbergi, aki vaskos betűkkel véste bele nevét a legnagyobb művészek közé. Az illető nem más, mint Albrecht Dürer. Talán nem mindenkinek ismerős e név, de nevezetes rinocéroszos metszetét, valamint nyúlportréját valószínűleg látta mindenki egyszer-egyszer. Én ennél többet is hallottam róla, tekintve édesanyám lelkesedését a festészet iránt. Sokat hallottam Dürerről az évek során, így nem volt kérdés, mikor megtudtam, Nürnberg szülötte, hogy felkeresem a hozzá kötődő helyeket. Ez a következő úticélunk óvárosi barangolásunk során. A mester szülőháza túlélte az évszázadok viharát, s ...

  Nürnbergi útinapló Harmadik rész: Az állatkert kapui Az első teljes napunkra a Nürnbergi Állatkert van betervezve. Óriási létesítmény, s mivel ismerem magam, nyitástól zárásig tervezzük az ottlétet. Ha végzünk hamarabb, opcionálisan más programra is sort kerítünk. Szerencsére nem hajnalok hajnalán nyit a Tiergarten , így ki tudjuk pihenni magunkat Moria bányái és Saruman ármánykodásai után. A komótosan elköltött reggelit követően összeszedelődzködünk, s a környék központjának tekinthető vasútállomás felé indulunk – ez ugyanis az állatkerti villamos egyik végállomása. Amilyen rutinosan, gyorsan jutunk el a díszes épületegyüttesig, az aluljáróban annál többet bolyongunk, mire találunk egy jegyautomatát. A nürnbergi tömegközlekedés hasonló a budapestihez, nekik is van egy BKV-szerűségük, az ott megváltott jegy minden közlekedési eszközön használható. Mi egy páros napijegyet veszünk, amivel 24 órán keresztül két személy korlátlanul veheti igénybe a járatokat. Újabb fejtörés...

  A magány kürtje – Egy történet Luperből – – Mennyire súlyos a vész? – kérdezte Teiten Lupic-Ranfer, Luper elöljárója. – Attól tartok, hacsak az Ősök nem tesznek csodát, elvesztünk – felelte komoran a város hadainak kapitánya. Az elöljáró higgadtsággal palástolta elkeseredett aggodalmát. Mikor elfogadta a frissen városi címet nyert Luper vezetői tisztségét, nem gondolta volna, hogy hónapokon belül háborút kell viselnie az Ordorák ellen – akik történetesen a legkevésbé sem értettek egyet a megváltozott helyzettel, s fennhatóságuk alá tartozó faluvá kívánták visszaminősíteni a fehér farkas városát. Hogy ezt elérjék, akadályozták a Luperbe menő kereskedelmet; liszt se jutott a városba, csak jóval drágábban, mint korábban. Éhezés, elégedetlenkedés kezdett eluralkodni az épülő falak mögött, s ezt kihasználva a jogosnak vélt érdekeit védő nemesi család hadat üzent, és zsoldosaival a város ellen indult. Lupic-Ranfer elöljáró a szokásjog-sértésre hivatkozva fordult a partiát korm...

  Az Óperencia Szeme – Egy történet Zádorgból – Evelyn Vansien élete legfontosabb napjára készült. Felhőtlenül boldognak kellett volna lennie, ám örömét feszengés árnyékolta be. Hozományának egy része ugyanis nyomtalanul eltűnt. Rutinból nézett bele a pántokkal megerősített, masszív és szépen díszített ládába. Akadt benne minden drágaság: ékszerek, ruhák, márványcsecsebecsék, kelmék; ám a legfontosabb hiányzott. Egy lazúrkővel ékesített karperec, a Vansienek elődről utódra szálló ereklyéje, mely csengő tallérokban kifejezhető értékén túl jószerencsét hozott viselőjének – legalábbis a családi legendárium szerint. Rossz ómen volt, hogy a menyegző előtt hat momentummal lába kélt. S komoly viszály is kerekedhet belőle, amennyiben a Doranskyk…. Elég! – állította le magát. Kesergés még sohase hozott vissza eltűnt értékeket. Híres volt éles eszéről. Az a Doransky-fiú, Rickard is ezt szerette meg benne leginkább. Érdekházasságnak indult, de a fiatalok egészen megkedvelték egymást....