Cserni András szerzői felülete

  A megkerült korona – Egy történet második része a Farkas Királyságból – Éktelen, dühöngő csaholásra és vonításra ébred. Riadtan nyitja ki a szemét. Csak nem ellenség tört be a barlangjukba, a királyság legmélyére? S akkor meglátja: apja, a fenséges Vadkanveszejtő király fején nem a becses korona, hanem egy lópatkó. Megcsúfoltan, kigúnyolva, a szégyentől félőrülten toporzékol… – Hát eljöttél – zökkentette vissza Bikaölőt a jelenbe egy kimért férfihang. A farkas megfordult. Kecskeszakállas, ősz hajú, szikár ember állt nem messze tőle, kezében lándzsa és egy batyu. – Természetesen – felelte hidegen Bikaölő. – Elvégre azt állítod, nálad van valami, ami az enyém. – Nem minden farkasé volna? – Apám fejéről lopták el. Bizton rám szállt volna a halála után, úgy illő hát, hogy én legyek a következő Farkas Király. A férfi hidegen elmosolyodott. – Kár, hogy az illem nem elég manapság semmihez se – felelte. – Csak a hatalom garantálja a célok elérését. – S mit gondolsz, nem ...

  Az elveszett korona – Egy történet első része a Farkas Királyságból – A Meredély-hegység bükköseit jóformán átláthatatlan sötétségbe burkolta a gyorsan leszállt éjszaka. A sűrű lombkorona útját állta a halovány holdsugárnak, így igen éles szem kellett ahhoz, hogy valaki ne essen-keljen, ha áthalad a fák között. Vagy esetleg varázslatra. A köpönyegbe burkolódzó alak amiatt nem aggódott, hogy ő lát-e. Akadt bőven trükk a tarsolyában. Az sokkal inkább óvatosságra késztette, hogy vajon eléggé az árnyak közé olvad-e, észreveheti-e őt egy éjjel is kiválóan látó állat, mondjuk egy farkas. Ha ugyanis nyomát érik, kellemetlen kérdésekre számíthat, talán szét is marcangolják. Esze ágában se lett volna idejönni, de túl sok választása nem volt. Utasítást kapott olyasvalakitől, aki úr élete felett – pontosabban úrnő. Kérlelhetetlen, hidegszívű és kegyetlen úrnő. Számos dolgot lovasított meg évszázados élete során, s az Avilág legügyesebb tolvajaként tartották számon. Mikor azonban arra kapot...

  Egy sör, egy bor és két államtitok – Egy történet a Nyúl Királyságból – Lepidus Almondin, a nyulak királya megforgatta mancsában vérszínű vörösborral telitöltött poharát, miközben körülnézett. A rókáknak még nem volt nyoma. Szokás szerint késtek. Bosszantó, hogy nem erényük a pontosság – gondolta a király. Nem mintha sietős dolga lett volna, az egész napot erre a tárgyalásra szánta, ugyanakkor az ilyesfajta tapintatlanságot nem szívlelte. A másik fél azt üzente ezzel meglátása szerint, hogy nem tiszteli tárgyalópartnerét. Egyik testőre, egy hetyke fülű mezei nyúl lépett oda hozzá. – Felség, megérkezett Rudolf király és küldöttsége – mondta. – Ideje volt – kortyolt bele a borba Lepidus. – Mennyien érkeztek? – A királyon túl három tanácsadó, féltucat szolga és tizenöt testőr. Persze lehet, hogy a koronájuk ereje… – Bízzunk benne, hogy nem – szakította félbe a Nyúl Király. – Az Ősökre esküdtünk, hogy nem élünk a koronáink erejével. A testőr biccentett, majd haptákba vágta magát, s ...

  A magány kürtje – Egy történet Luperből – – Mennyire súlyos a vész? – kérdezte Teiten Lupic-Ranfer, Luper elöljárója. – Attól tartok, hacsak az Ősök nem tesznek csodát, elvesztünk – felelte komoran a város hadainak kapitánya. Az elöljáró higgadtsággal palástolta elkeseredett aggodalmát. Mikor elfogadta a frissen városi címet nyert Luper vezetői tisztségét, nem gondolta volna, hogy hónapokon belül háborút kell viselnie az Ordorák ellen – akik történetesen a legkevésbé sem értettek egyet a megváltozott helyzettel, s fennhatóságuk alá tartozó faluvá kívánták visszaminősíteni a fehér farkas városát. Hogy ezt elérjék, akadályozták a Luperbe menő kereskedelmet; liszt se jutott a városba, csak jóval drágábban, mint korábban. Éhezés, elégedetlenkedés kezdett eluralkodni az épülő falak mögött, s ezt kihasználva a jogosnak vélt érdekeit védő nemesi család hadat üzent, és zsoldosaival a város ellen indult. Lupic-Ranfer elöljáró a szokásjog-sértésre hivatkozva fordult a partiát korm...

  A trubadúr gyászdala – Berislo Tarpentin története – Éjfélre járt az idő. Rezdug lakóinak döntő többsége régen aludt már, a város sötétbe burkolódzott, csak a csillagok és a hold adtak némi fényt. Hang se hallatszott, leszámítva a legárnyasabb sikátorokban csattogó lépteket. Valaki menekült, mert üldözték. Az illető csuklyás köpenyt öltött, hogy arca ne látszódjon. Kezében apró olajlámpást szorongatott, mely épp annyi világosságot adott, hogy ne essen orra a ferde macskaköveken és síkos pocsolyákon. Hátra-hátrapillantva leste, űzői nyomában vannak-e még. Jó oka volt futni. Veszélyben forgott az élete. Nem másokat haragított magára, mint a Vérhold Szövetkezetet, Mistaria legnagyobb hatalmú bűnbandáját. Kémkedéssel, információszerzéssel tartotta el magát, s e sötét ügyletek gyakran megkövetelték, keresztbe jelentsen megbízóinak. S ahogy arra többen figyelmeztették, eljött a nap, amikor lebukott. Átkozta magát ügyetlensége miatt. Ha csak egy picit gyorsabban vág az esze, ne...

  Az iramszarvas vágtája – Scepa Trotota története – Csillagos köntöst öltött magára az éjszaka. A tiszta égboltról lágyan omlott a tájra a halvány fény, visszafogott derengésbe burkolta az erdőt. A patak csobogása törte csak meg a csendet, nem sok élőlény járt-kelt e késői órában. Kettőre sütött csak a finom holdsugár: az ezüstös víztükör fölé hajoló iramszarvasra, s a bokrok rejtekéből a fenséges állatot kémlelő lányra. Bár öltözéke nem arról árulkodott, Scepa Trotota előkelő család sarja volt. Napközben szép ruhában s bűbájos mosollyal rótta a folyosókat, lakomákon vett részt, varrt, hölgytársaival beszélgetett, éjszakánként viszont köpenybe burkolódzott, s nekivágott az Agancsos körüli erdőnek. Mindezt azért, hogy csodálhassa ezt gyönyörű teremtményt, családja címerállatát. Kiskora óta elbűvölte a középen osztott, kék-zöld mezőben vágtázó iramszarvas. Tudta, ezek a mitikus vadak ritkák, s félnek az embertől, megpillanatani se könnyű őket. Ő azonban reménykedett. A vadá...