Cserni András szerzői felülete

  Megérint a múlt A múzeumi vitrineknél megérint a múlt. A parázsló kehely, a lámpás melyben láng gyúlt, a kövér amforák, a délceg, büszke szobrok – ezer, mítoszt némán mondó, festett, vésett torok –, és szarkofágok, rosette-i kő, Narmer-paletta, maszkok, díszek, kőfejek (mind törzsi kéz faragta). A csontok, kövek előtt állva megérint a múlt. Ez az az őslény a könyvlapról, mi mocsárba fúlt, s ott a szarvas, az alka, meg a „rettenetes kéz”, a lépcsőről a tömegre kőszemű Darwin néz, s lám! itt a naplója – e lepkét ő gyűjtötte be… A folyosókat járja az elődök szelleme. A Globe-nál és a sírköveknél megérint a múlt. E színpadon párszáz éve eljátszott viszály dúlt, és ő maga kérdezte tán: lenni, vagy nem lenni? S a sírköveken oly nevek, kikből nincsen már semmi, csak pár ködös évszám, történet és kép egy könyvben – de míg hantjuk van, nem felejtődnek el egykönnyen. Akármerre járok, mindenhol megérint a múlt. E sok civilizáció, állat, ember elmúlt, s mit ért belől...

  A tolvaj lord A tenger lágyan hullámzott, az olajbogyók feketélltek, föveny fedte a szép partot az athéni ég alatt. Száz szép szobrot rejteget az impozáns Akropolisz, de lelsz-e neki rejteket a hajódon, Lord Elgin? Partot ér az angol flotta és a markos matrózok, mivel a lord parancsolta, már fenn, a hegyen vannak. „Ó, e frízek olyan szépek, vétek lenne bántani…” „Örökké itt úgyse épek! Mi csak megóvjuk őket…” „Ki engedte, ki kérte ezt?” „Nekem nem kell engedély! S nem is áldás: terhes kereszt barbároktól megmenteni…” „Kemény görcs szorítja mellem, mert ez háromszoros bűn: művészet, ég, ember ellen…” „Elhallgass, és véss!” A tenger harag hullámát dübörögve veti, viharfelhők köntösén át a napfény alig látszik. Zúgolódó whigek, toryk ülnek össze Londonban, ősz fejüket azon törik, mit érdemel Elgin? „Parthenoni domborművek sorakoznak odakint; igaz választ követelek: ki adott engedélyt?” „Jó társaim, nemes lordok, nincs miért aggódni: a...