Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Ötödik rész: A rejtőzködő állatok ösvénye Már csak egy, nagyobbacska kanyar van hátra az állatkertből. Igaz, számos leágazást, egymásba futó ösvényt tartalmaz ez az útszakasz, de nagyban-egészben egy irányba lehet haladni, így vehetjük egy szakasznak. A hópárduc után újabb himalájai lakos köszönt minket, egy igen eleven vörös panda. Nevével ellentétben semmi köze a fekete-fehér medvéhez, ő a mosómedve rokona – s úgy is néz ki, csak bundája színe más. Állatkertben gyakran tartják, ám ritkán annyira mozgékonyak, mint ez itt. Szabályosan parádézik, fel s alá szaladgál az ágakon, alig lehet lencsevégre kapni. Ezután patások következnek, zebrák, Przsewalszkij-vadlovak (melyek az egyetlen igazi vadlovak, ellentétben a musztángokkal, amik elvadult házilovak), amerikai bölények, utánuk pedig a gyönyörű tollazatú pártás darvak. Ezek egyik faja hazánkban is fészkel, de nem ez a faj, ez ázsiai. Innen a tenger és jég világa következik. A Delfin-lagúnánál is látott...

Nürnbergi útinapló Negyedik rész: A Delfin-lagúnától a pózoló hópárducig A fejünk fölött lévő hangszórók hangos zenébe kezdenek. A medencekomplexum közepén lévő szigeten megjelenik két gondozó. Kinyílik egy kapu. Szívem a torkomban dobog az izgalomtól. Ujjam megfeszül a fényképezőgép kioldógombján. Mindjárt felbukkannak! Már látom, ahogy fodrozódik a víz, s egyszercsak előugrik egy… fóka? Döbbenet és kisebbfajta csalódottság lesz úrrá rajtam. Nem értem a helyzetet. Zavartan nézem meg újra a térkép tájékoztatóját. Minden nap 11:00, delfinshow. Márpedig a vízben nem palackorrúak parádéznak, hanem kaliforniai oroszlánfókák. Kétségtelenül bájos és ügyes állatok, de nem miattuk utaztam 7,5 órát Nürnbergbe. A keserűség egy pillanatra maga alá terít, nem igazán tudok örülni az állatkertekben kifejezetten gyakori (és egyébként nagyon ügyes trükköket bemutató) fókáknak. Azért készítek róluk pár fényképet és videót, miközben lassan belenyugszom, valamit félreértettem, s én bizony delfineket...

  Nürnbergi útinapló Harmadik rész: Az állatkert kapui Az első teljes napunkra a Nürnbergi Állatkert van betervezve. Óriási létesítmény, s mivel ismerem magam, nyitástól zárásig tervezzük az ottlétet. Ha végzünk hamarabb, opcionálisan más programra is sort kerítünk. Szerencsére nem hajnalok hajnalán nyit a Tiergarten , így ki tudjuk pihenni magunkat Moria bányái és Saruman ármánykodásai után. A komótosan elköltött reggelit követően összeszedelődzködünk, s a környék központjának tekinthető vasútállomás felé indulunk – ez ugyanis az állatkerti villamos egyik végállomása. Amilyen rutinosan, gyorsan jutunk el a díszes épületegyüttesig, az aluljáróban annál többet bolyongunk, mire találunk egy jegyautomatát. A nürnbergi tömegközlekedés hasonló a budapestihez, nekik is van egy BKV-szerűségük, az ott megváltott jegy minden közlekedési eszközön használható. Mi egy páros napijegyet veszünk, amivel 24 órán keresztül két személy korlátlanul veheti igénybe a járatokat. Újabb fejtörés...

  A magányos majom balladája Üveg-beton palotában szelet dzsungel pompáz: trópusi fák, esőillat, színes virág vagy száz, egy igazi édenkert. És benne egy szem úrként majom gubbaszt lombos ágon – de cseppet sem önként. Arcára a búskomorság örök vonást vésett: nem tud örülni, hogy kapott ennyi jót és szépet, nem tudja, csak néha-néha dicsérni jó sorsát, mert dúlt szívvel kell rágja a magányosság-torzsát. Minden színes szirom szürke pislogássá fakul, minden illat a kelyhekben marad örök rabul, minden falat keserű lesz s a puha lomb érdes, míg szíve a mellkasában egymagában verdes. Az emberek nem értik, hogy miért búsul magában, gazdag édenkertjében a veszélytől elzártan. Azt gondolják, többre vágyik ételből, italból, kényeztetik hát, míg olybá tűnik, nem lakott jól. De a szegény majom szívét nem tudják etetni, s bánata a lassú halál ígéretét rejti: alig eszik, alig mozog, nem vidítja játék, úgy gubbaszt egy sarokban, mint lassan fogyó árnyék… Az emberek fela...