Cserni András szerzői felülete

  Jurászik Mónika Erzsébet: Mi lenne Mi lenne, ha nem írhatnék verset? A rímeim nem lennének nyersek. Nem keringne ronda mendemonda, mit éltem meg s mi került oly sokba. Mi lenne, ha nem jönnének szavak, mit bírálhat annyi rémes alak. Nem lehetne belemagyarázni, mitől fog a hideg majd kirázni. Nem lenne több ritmus, mondat, szólam. Nem kérdeznék: rólad szól vagy rólam? Kukutyinban zabot hegyezhetnék, akkor is csak pusztán ember lennék. Mi lenne, ha nem írhatnék verset? Beültetném virággal a kertet. Építenék neked más világot, olyat, mit csak Isten szeme látott. Könnyeimmel megöntözném dalban, vidámságban táncot ropna a talpam. Színeivel megtölteném lelkem, lehet, hogy már nem is kéne ennem. Mi lenne, ha a szám elnémulna? A szívem csak gondolatban szólna, Fütyülnék az összes kudarcomra. Élet csalna mosolyt az arcomra. Választanék csillagot az égen, ugyanúgy, mint az emberek régen. Leraknám a lábnyomom a porba, egymás után, rendbe, libasorba. De ...

  A siralomház Komor, szürke falak s acélrácsok mögött kivégzésre vár az elítéltek hada. Dühös börtönőrük tán a Sátán maga, gyötri, tépi őket az utolsó percig: vasas korbácsai a húst gyakran metszik. A rabok csak ülnek, szemük-szájuk néma, reményt már nem szállít testükben a véna. És az egyik cella hűvös, sötét mélyén kuporog egy testben ifjú, lélekben vén elnémított költő, ki verset nem írhat (azok miatt kapott bilincset és szíjat), s halálát a börtön falai közt várja. Sok hónap után is képzelete árja elkapja őt olykor, s messzire repíti, meg nem írt versekkel magát eltelíti. Könnyezne is talán, de a szeme száraz. Egyik szennyes hajnal zord katona táraz, a vén-ifjú költő vele szemben áll meg. Utolsó szó jogát megvonni nagy vétek, még a börtönben se vetemednek erre, esélyt kap a rab, hogy hangját felemelje, pár szóban összegzi, ami szívét nyomja: „A költészet lángját ember el nem oltja, hogyha nem írhatok, elvetélt gyermekek fogannak s meghalnak – me...