Cserni András szerzői felülete

  Villamos a fák között A város szívéből indul egy villamos minden délben, mikor az eső utcát mos. Elindul, de nem olyan állomásról, ami minden embernek megjelen, és nem is látja mindenki, csak aki még tud igazán látni, hallani. Ők szállhatnak fel rá, s kezdetét veszi az utazás. A város eltűnik. Vad táj jön helyébe, hol sás terem a sínek mentén, fák állnak strázsát, köztük vén tölgyekkel. A talpfák közti zöld gyeppel (azt látva) ébred a felismerés: van a betontengeren rés. Ez a gép a természet szelíd szolgálója, hagyja, hogy az kedvére formálja őt és pályáját, nem háborog, nem pusztít; elnéz, megbocsát. S miért is haragudna? Egy tőről fakadnak, vele egy malomban őröl. Akik a villamoson ülnek, remélhetőleg elgondolkodnak és belátják, amit a villamos, s legyen táncrendjük bármilyen szoros, esős napokon felülnek sóhajtva a kerekeken guruló, sárga fémkígyóra, felkeresik a rejtett erdőfoltot (mindig aggódva, csak találják még ott!), s minden egyes ilyen lát...

  Városjáró Zsongó fejjel és könnyű lábakkal vágtam neki a városnak. Onnan indultam, hol harangok nem szólnak, koros apartman-egérlukak komfortos dzsungeléből, ami irodaházakkal határos. Az utcán olcsó reggelik és gyötört éjjelek illata szállt, nyakamban a vérerek magmaként pulzáltak. Velem keresték a helyüket, mert éreztük, nem egészen a miénk ez a kerület. Álmos fejjel és didergő lábakkal mentem beljebb a városba, miközben utam hol erre vitt, hol arra: földtestbe fúrt metróalagutak felett; öreg házakban kergettem a szelet; büszke emléktáblát tucatnyit láttam, tengernyi életet kövült betűkké váltan; s akadtak nagy múzeumok, díszes operaház, omló vakolatú falak előtt lécgerenda-váz, kerítéssel lezárt utca, zsúfolt, tömött terek, embertömeg alatt mind szögletesen kerek, piac, üzlet, étterem, drága márkabolt, súlyos fontokért magának hírnevet rabolt; s megérkeztem végül a Temze partjára, hol Nagy Ben óraszemét enyémbe vájta; poroszkáltam tovább kő és víz közöt...

  Három nap a paradicsomban – Harmadik nap: a végszó – Minden rendszer titka, hogy meg kell érteni a működését. Ha a játékszabályokat valaki felismeri, onnantól tudja, mit kell tennie célja eléréséhez. Legalábbis ez az elmélet – a gyakorlatban olybá tűnik, ez nem érvényesül. Talán még nem fejtettük meg jól a játékszabályokat… Paul F. Barbery a harmadik nap reggelén felébredve biztosra vette, immár tisztában van gyümölcshús-börtönének játékszabályaival. Lázasan vette sorra életében elkövetett, etikailag helytelen tetteit. Felidézte gyermekkorának csíntevéseit, a lázas ifjú évek botlásait, a fogyatkozó türelem perceinek elhamarkodott szavait. Mindet alaposan végigjárta gondolatban, s megbánta – hol őszintén, hol úgy, ahogy –, ám változásnak jele nem akadt. Az aggodalom kezdte újfent maga alá gyűrni. A valóságtól elrugaszkodott helyzetet nem ismerte eléggé. Egyetlen használható ötlete kudarcba fulladt. Úgy érezte, eljött a vég. A valóság… Mi van, ha ez a probléma? Hogy túl valós...

Három nap a paradicsomban – Első nap: az ébredés – Paul F. Barbeny egyik reggel arra ébredt, hogy egy paradicsomban fekszik. A hideg, nedves termés leve egészen átáztatta  pizsamáját, az egyik mag pedig olyannyira megnyomta oldalát, hogy csupa kék-zöld folt lett. Lókergette-ebugatta – gondolta. Hogy kerültem én ide? Kiváló kérdés volt, merre nem látszott érkezni felelet. Paul azonban nem akarta annyiban hagyni. Racionális ember volt, akit nem lehet csak úgy hipsz-hopsz begyömöszölni egy paradicsomba. Hát hova fajulna így a világ? Gondolatban végigjárta előző napját. Aznap reggel normálisan kelt (az ágyában, nem holmi túlméretezett bogyóban!), szokása szerint fél nyolcra munkahelyére ért, dolgozott délutánig, majd este váltott pár szót feleségével és gyermekeivel, aztán sportot nézett és sört ivott, utána… Megakadt egy pillanatra. Eszébe jutott, hol tért el a hőn szeretett egyformaságtól a tegnap rutinja. A feleségével folytatott beszélgetés nem egészen hétköznapira sikerede...