Cserni András szerzői felülete

  Van egy híd… Van egy híd a ködös óvárosban, minden oldalról deszkák veszik körül, kintről ne lássák, ki lépte koppan, mikor egy ítélet villámként dördül. Mielőtt belép, lehet még bárki, történetének hangos mesélője, a hídon kénytelen mássá válni, átöltözni a rászabott szerepre. Csuklyával takarják el az arcát, és éles bárdot adnak a kezébe. Aki ránéz, embert többé nem lát, ő a sors megtestesült Erünnisze. Nincsen választása, ezt tudja jól: elvégzi a rászabott feladatot, és mikor hajnalban a kakas szól, levetheti a kényszerű alakot. S csak jönnek-mennek a hídon folyton, magukra öltenek száz titkos csuklyát, örök körforgás, örök s monoton, s a híd őrzi örökké mindük titkát.   2025. 08. 09.

  Ködök Hídja A bársonyléptű, leples alkony megközelítette London elcsituló, füstöt fúvó városát, és az árnyas sikátoroktól a lusta Temzén át vörös pizsamát húzott rá, mint anya a gyermekre. Ballagott egy ember csendben, jobbján ballagott a víz. Szeme a betonon, két keze zsebében, ökölben, elfelejtette, már hány órája kóborol étlen, mert gyomra kavarog, szájában ül túlvilági íz. Egy hídra vitték léptei. Meglepődött, mert sose látta eddig. Más volt, mint a Tower vagy London híd, gallynak tűnt, mit a reménytelenség habjába merít egy hívogató hatalom test nélküli ködkeze. A részleteket elrejtette előle a hízó alkony. Azt látta csak tisztán, hogy szürke ködbe borul a túlsó fele. A közepén lóg határvonalul egy széllel küszködő, hamuszürke, tépázott zászló. Odabotorkált, megsimította, kezébe vette. Írás volt rajta, titokzatos, kétsoros üzenet: „Ki e hídra lépsz, fontold meg következő léptedet Ködök Hídján, mi múlás-maradás határhelyzete!” Dobbant a szív, gondol...