Cserni András szerzői felülete

  Űzött hölgy Vad vihar döngeti az égnek ajtaját, árnyak közt lapuló csak villámfénynél lát… A festő ablakát szél zörgeti vajon, vagy mentsvárat kérnek fénytelen hajnalon? „Irgalmazzon nekem, tisztes, jó művész úr! Nyomomban az ördög, ha utolér, leszúr… Eresszen, bocsásson be a műtermébe, életem óvja meg! Bármit adok érte…” „Ki kerget? Mér’ kerget, árva, űzött leány?” „Kettőnk között titok, és méhemben talány…” „Kerülj be, itt bújj el! Megóvlak, ha tudlak.” „Erős lesz-e hozzá? Vele kutyák futnak.” Töpreng a vén festő: ugyan, mit tehetne? Műterme túl kicsi, hogy elrejtse benne… Szeme ekkor ritka ecsetjére téved, s eszébe jut egy rég feledett történet: Erdő ölén egyszer vérző ifjút látott, hát széthasogatott egy drága kabátot, legdrágább kincsét, s bekötözte azzal, megetette édesgyökerű haraszttal. „Kegyes lelkű festő, lásd, kivel van dolgod. Erőt adok neked: úgy lesz, ahogy mondod, ha kezedbe veszed e bűvös ecsetet, s kiáltod a csengő tündéri nevemet.” ...

Nürnbergi útinapló Tizenegyedik rész: Héraklésztől Luxemburgi Zsigmondig A múzeum legfelső emeletének termeiben, viszonylag kis helyen tekinthetők meg a huszadik századi műalkotások. Némi ellenérzéssel, előítélettel kapaszkodok fel a lépcsőkön, nem számítok arra, hogy különösebben mélyen megérintenek majd a (feltehetően) nehezen érthető, bizarr szobrok, képek, installációk. Részint igazolódik csak a gyanúm. A kiállított tárgyak többsége valóban nem az én világom (nehezen tudom értelmezni az amorf, szögletes fejszerűséget és a madártollakkal teleragasztott füzetet), de akadnak köztük kifejezetten szépek, elgondolkodtatók, ötletesek. Diszkréten utal a század sötét szakaszára a horogkeresztes malacpersely; érdekes a korabeli, mindennapi használati tárgyakból szedett válogatás (tányérok, poharak főleg, de írógép is akad); egy drótokból készített domborműszerűség kifejezetten gondolatébresztő. A festmények többsége is meglepően tetszetős. Naturalisztikusba hajlóan realisták, megidézik ...