Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Kilencedik rész: Bizarr szobrok lépten-nyomon Ugyanazon a macskakővel borított, folyóparti úton térünk vissza az Óvárosba, amelyen át a Hóhér Hídját közelítettük meg. Azt tervezzük, hogy kerülünk még egyet az ódon városrészben, megnézünk pár teret, utcát, majd kis kitérőt teszünk a bíróság épülete felé, hogy legalább kívülről lássuk a hírneves per helyszínét. Vannak természetesen vezetett túrák, a hely látogatható, ám nem tudtam eligazodni a weboldalukon, így ez most kimarad – talán legközelebb. Ahogy arra utaltam korábban, láttunk jónéhány bizarr szobrot. A stílusuk hasonló, mind megfeketedett fémből készültek, s természetfeletti, mitikus alakok a leggyakoribb témák, valamint állatok, emberek, halál. Azonban most tűnik fel csak igazán, mennyi is van belőlük, ugyanis szó szerint folyamatosan beléjük botlunk. Újra látjuk a csontvázas bárkát, közelebbről megszemléljük az egyik híd pillérjén pihenő ökröt, majd egy különös dans macabre -ot táncoló bronzpár t...

  A hatalom hívása – Arnold Tork története –   – Mi tesz naggyá egy embert, Arnold? – hangzott el a vén tanítómester kérdése. A Tork-család legénykorú sarja szálegyenesen, nyugodtan ült helyén. A nádpálca sújtásai és a pofonok belénevelték, hogy jól rejtse el valódi érzéseit s véleményét. Aki ránézett, azt hihette, érdeklődve issza a bölcs öreg szavait. Valójában egyáltalán nem érdekelte mindaz, amire az apja, Deines Tork parancsára okította. Egyedül a hadakozás, a fegyverforgatás izgatta a lánglelkű ifjút. – A tettei? – Ne kérdezz, felelj! – mordult rá az öreg. – És fejtsd ki jobban a válaszod! – Az ember attól lesz nagy, hogy sokan hallanak róla, dicsérik, emlegetik, erényeit elismerik. Ehhez pedig megfelelő tettek kellenek. Hadi sikerek, gazdag földek és bányák okos kihasználása, példamutató élet. – Ostoba vagy. Amiket mondasz, nem elegek. Mindezt elérheted, gazdag leszel, sikeres, talán elismert, de elfelejtik a neved, amint távozol a Másvilágra. Igazán naggy...

  Csokor Lassan lépdel a Nap az égre, majd a horizont alá; a szél átmozgatja lábát és cipőt húz rá, mielőtt kocogni kezd; galamb totyog a ház körül, megkopogtatja az ereszt; éjjel a csillagok andalogva sétálnak, vissza-visszanéznek – valakire várnak… Csak én képzelem, vagy a fényük tényleg kicsit tompább? Oly furcsa: te már sehova se mész, de a világ ballag lassan tovább. A sarokban gyertya pislákol szerényen, egy plusz teríték az asztalon, mellettem, a tükrön elmaszatolódott ujjnyom… Hogy vagyok? Még nem tudom. Néhány hírnek idő kell, hogy érjen az ember lelkében, míg fel tudja fogni a felfoghatatlant: téged takar be nemsokára e hant. Arcod fényképekbe, neved kőtáblára költözött, s a csendes távozás hangtalan léptei mögött nem maradt, csak üresség. Megtölteni semmi se lenne elég. Bárcsak egy búcsúszót még mondhatnál, bárcsak megállhatnál egy pillanatra a folyónál, bárcsak tudnám, mindig ily tisztán fogok emlékezni rád, bárcsak ezt a verset is elolvashatnád, bárcsak… bárcsak…...

  Van egy híd… Van egy híd a ködös óvárosban, minden oldalról deszkák veszik körül, kintről ne lássák, ki lépte koppan, mikor egy ítélet villámként dördül. Mielőtt belép, lehet még bárki, történetének hangos mesélője, a hídon kénytelen mássá válni, átöltözni a rászabott szerepre. Csuklyával takarják el az arcát, és éles bárdot adnak a kezébe. Aki ránéz, embert többé nem lát, ő a sors megtestesült Erünnisze. Nincsen választása, ezt tudja jól: elvégzi a rászabott feladatot, és mikor hajnalban a kakas szól, levetheti a kényszerű alakot. S csak jönnek-mennek a hídon folyton, magukra öltenek száz titkos csuklyát, örök körforgás, örök s monoton, s a híd őrzi örökké mindük titkát.   2025. 08. 09.

  Nürnbergi útinapló Nyolcadik rész: Dürer, kolbász, Hóhér Hídja Nürnberg leginkább a második világháború hozzá kötődő eseményeivel szerzett kétes hírnevet magának. Való igaz, a hitleri birodalom egyik legszennyesebb tette kötődik e városhoz, s a világégés végeztével itt mondtak ítéletet a főbűnösök felett. Van azonban egy másik, kevésbé ismert történelmi vonatkozása is. Az 1500-as években élt egy nürnbergi, aki vaskos betűkkel véste bele nevét a legnagyobb művészek közé. Az illető nem más, mint Albrecht Dürer. Talán nem mindenkinek ismerős e név, de nevezetes rinocéroszos metszetét, valamint nyúlportréját valószínűleg látta mindenki egyszer-egyszer. Én ennél többet is hallottam róla, tekintve édesanyám lelkesedését a festészet iránt. Sokat hallottam Dürerről az évek során, így nem volt kérdés, mikor megtudtam, Nürnberg szülötte, hogy felkeresem a hozzá kötődő helyeket. Ez a következő úticélunk óvárosi barangolásunk során. A mester szülőháza túlélte az évszázadok viharát, s ...

  A második kendergócpusztai közjáték A zártosztály vagányai A Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet harmadik emeletének C szárnyának celláiból halk blugy-blugy-blugyok szűrődtek ki. Ez igencsak meglepte Teperős Lacit, aki tizenkét éve volt az intézet lakója. Naponta kétszer (nevéhez híven), azaz bekerülése óta 8766 alkalommal végigmasírozott a teljes épületen pincétől padlásig, ám egyszer se hallott ilyesféle hangokat. Lehet, kezdek megbolondulni? – gondolta. Logikusnak tűnt, elégre elmegyógyintézetbe zárták. Kényszere és kíváncsisága eposzi küzdelmet vívtak. Nem akarta megszakítani útját, hisz bármilyen szélsebesen teper, nem ér az étkezőbe vacsorára, ha sokat vacakol itt, akkor pedig lemarad a dejós tésztáról, ami messze a legjobb étel a hónapban. Ugyanakkor egyre jobban fúrta oldalát a tudni vágyás: ugyan mik adják ki ezt a hangot? Gyorsan körülnézett, s mikor látta, nincs a közelben a rettegett Kakadu, se a Szőke Amazon, a legvérmesebb ápolók, halk füttyszóva...