Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Nyolcadik rész: Dürer, kolbász, Hóhér Hídja Nürnberg leginkább a második világháború hozzá kötődő eseményeivel szerzett kétes hírnevet magának. Való igaz, a hitleri birodalom egyik legszennyesebb tette kötődik e városhoz, s a világégés végeztével itt mondtak ítéletet a főbűnösök felett. Van azonban egy másik, kevésbé ismert történelmi vonatkozása is. Az 1500-as években élt egy nürnbergi, aki vaskos betűkkel véste bele nevét a legnagyobb művészek közé. Az illető nem más, mint Albrecht Dürer. Talán nem mindenkinek ismerős e név, de nevezetes rinocéroszos metszetét, valamint nyúlportréját valószínűleg látta mindenki egyszer-egyszer. Én ennél többet is hallottam róla, tekintve édesanyám lelkesedését a festészet iránt. Sokat hallottam Dürerről az évek során, így nem volt kérdés, mikor megtudtam, Nürnberg szülötte, hogy felkeresem a hozzá kötődő helyeket. Ez a következő úticélunk óvárosi barangolásunk során. A mester szülőháza túlélte az évszázadok viharát, s ...

  A második kendergócpusztai közjáték A zártosztály vagányai A Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet harmadik emeletének C szárnyának celláiból halk blugy-blugy-blugyok szűrődtek ki. Ez igencsak meglepte Teperős Lacit, aki tizenkét éve volt az intézet lakója. Naponta kétszer (nevéhez híven), azaz bekerülése óta 8766 alkalommal végigmasírozott a teljes épületen pincétől padlásig, ám egyszer se hallott ilyesféle hangokat. Lehet, kezdek megbolondulni? – gondolta. Logikusnak tűnt, elégre elmegyógyintézetbe zárták. Kényszere és kíváncsisága eposzi küzdelmet vívtak. Nem akarta megszakítani útját, hisz bármilyen szélsebesen teper, nem ér az étkezőbe vacsorára, ha sokat vacakol itt, akkor pedig lemarad a dejós tésztáról, ami messze a legjobb étel a hónapban. Ugyanakkor egyre jobban fúrta oldalát a tudni vágyás: ugyan mik adják ki ezt a hangot? Gyorsan körülnézett, s mikor látta, nincs a közelben a rettegett Kakadu, se a Szőke Amazon, a legvérmesebb ápolók, halk füttyszóva...

  Megkövülve Még nem tudta a napsugár, mikor aznap reggel sudár karját a Föld felé nyújtotta, hogy délre valakinek szívét adja oda. Lassan kapaszkodott fel a láthatatlan létrán, közben merengett a tájon mélán. Rátekintett az óvárosra: tegnap éjjel tóvá mosta egy hirtelen vihar. Pusztított a zivatar. A sugaracska elkezdte feltörölni a könnyeket, megszárította a köves köpenyeket és melegséggel töltötte meg a kihűlt utcákat, ne legyen egy ház vagy híd se bánatos, bágyadt. Mikor azt hitte, végzett, észrevett egy tépett fűcsomót két macskakő közé szorulva, ki a levegőt zihálva kortyolja és szenved, küzd, hogy túléljen, de gyökere nincs elég mélyen. A napsugár szíve megesett rajta, s ha így érez, hát nekiadta, arany szívét oltotta bele, s erejét is átadta vele… Sóhajtott, majd a fű mellé ugrott a földre, hogy ott maradjon aranyló porrá kövülve. 2025. 07. 11.

Nürnbergi útinapló Hetedik rész: A bájos óváros Lassan indul a reggel, de nem baj, ma egyáltalán nem vagyunk időhöz kötve. Ezen a napon a várost tervezzük bejárni, anélkül, hogy bárhová bemennénk. Nem kell a nyitvatartási rendet nézni vagy rohanni. Csak kellemes séta és a város ezernyi arca. Mivel van időnk, s már rég ettem bundás kenyeret, csinálok egy adagot – miután befejeztük A két tornyot . A megvett tojás alig fele, az olajnak negyede se fogy el rá, így már most eldöntöm, másnap rántottát sütök – nehogy pocsékba menjen. A kiadós étkezés után összeszedelődzködünk és nyakunkba vesszük Nürnberget. Unokatestvéremék javaslatára az Óváros felé vesszük az irányt, mely fél sarokra tőlünk kezdődik (vagy talán a szállásunk utcája is része; nem vagyok biztos benne). Kifordulunk az utcánkból (mely egy térbe torkollik, ahol hatalmas, gótikus stílusú templom áll), majd balra kanyarodunk. Rögtön nem várt látványosság fogad minket: egy élő szobor. A fickó varázslónak öltözött, s bronzsz...

  A garabonciások csatája – Egy történet Öregtárnából –   A hajnali égalja sötétvörös színt öltött. Az alvadó vért juttatta azok eszébe, akik korán keltek, s megpillantották. A halál sok ajtón fog ma kopogtatni, s erőszakkal ragadja magához, akit vinni akar – gondoltak sokan az ismert mistariai babonára. Nem alaptalanul. Két sereg nézett egymással farkasszemet a Zordon-fennsík egyik lakatlanabb részén. Hetek óta tartó feszültség kényszerítette egymással szembe a hadakat. Az egyik dombon várakozók a Mator-család zöld gyíkkal díszített zászlaját emelték a magasba, a környék egyetlen városa, Öregtárna előtt gyülekező Kertensky-zsoldosok pedig a két nyíllal átlőtt alma jelképét emelték a magasba. A két, kisebb befolyással bíró előkelő család között elmérgesedett egy területi vita. Képtelenek voltak dűlőre jutni, melyiküket illeti Öregtárna, s az azt övező, bányakincsekben gazdag vidék. Az egyre hevesebb szóáltásokat végül tettek követték: a Kertenskyk katonákat küldtek Ö...

  Az első kendergócpusztai közjáték Mesedélután – Sokadszorra is mondom, nem örülök ennek az egésznek – mondta sokadszorra a Pontyfejű Kisfiú. – Sokadszorra is felelek, mi sem – felelte sokadszorra Matyi, a hatezer amperes pszichopata. Nevezettek, valamint az eddig nem nevezett, de jelen sorban megnevezett Konstancia és Kenderes Józsi egy náddal és gyékénnyel övezett holtág mellett álló kalyibában ücsörögtek. E tákolmány a Pontyfejű Kisfiú otthona volt, aki olyannyira megdöbbent, mikor pár órája betoppant hozzá a három holtfáradt utazó, hogy csak pislogott, mint hal a szatyorban, s ehhez nejlonzacskóra se volt szüksége. – Nem értem pontosan, mit vártok tőlem – nézett rájuk szúrósan, mire Kenderes Józsi fájdalmasan feljajdult. – Ez fájt! Mintha tüske lenne… És nem jóféle kajszos karcibarack… izé, karcos kajszibarack. – Rövidtávon menedéket kérünk tőled – vette vissza a szót a hatezer amperes pszichopata. – A kunyhódat csak az találja meg, aki ismeri az apád bátyjának az...