Cserni András szerzői felülete

  Az áruló ébredése Valami mostanság megváltozott bennem. Bensőmet azbeszttel vert ólomlapnak érzem, kúszik keresztül rajta fojtón, marón, mint növénykacs fel a földbe vert karón egy zsigerből jövő, furcsa érzés – tompa hegyű, finoman fogazott kés… Olyan ez, mint párás hőségben talpalni sokat, mint lucskos, ázott lábbal járni városokat, mint éhgyomorra tömény parfümöt szagolni, mint úgy utazni, hogy nincs nálad, csak pár szakadt holmi, mint hánytatni haldokló tollat tintáért, mint sebet mosni úgy, hogy nem lelsz benne vért, mint iszapba merülni, mert túl sekély a tó; émelyítő, zavaros, nyugtalanító. Sajognia kéne, s nekem… ordítanom, de csak tompán lüktet e láthatatlan halom hisz az ütleget megszoktam, mint egy igásállat, mert örökhaszonbérletbe kaptam a fájdalmat. Mi történt és miért? Tudom, de mégsem, sejtett bizonyosságom portengerbe vésem: elfeledett sebek varja szakad most fel, a horizonton ködszoknyás hajnal kel, mi fagyos permetet fúj a reszkető vágás...