Cserni András szerzői felülete

  Karácsony angyalok nélkül – Harmadik rész: Szenvedésből feloldozva – Ábel hosszasan hallgatott különös megszólalása után. Trisztánra várt, hogy mondjon valamit. A fiatalember azonban úgy tűnt, nem tanúsít iránta túl sok érdeklődést. Elmélyülten nézte a borospoharát, a vörös nedűn táncot lejtő fénypöttyöket, az ital fodrait. A világ megszűnt számára. - Ismered Senecát? – kérdezte Ábel megtörve a csendet. Házigazdája összerezzent. Hát már gondolkodni se hagyják az embert? Micsoda ostoba kérdés az különben is, hogy ismeri-e Senecát? - Ki nem hallott róla? – kérdezte. – Csak tudnám, hogy jön ez ide… - Számos bölcsességet fogalmazott meg, igazán elmés ember volt. Ám nincs talán ennél velősebb és igazabb gondolata: többet szenvedünk képzeletünk rabjaként, mint a valóságban. Trisztán felvonta a szemöldökét. Mit akar ez itt? – dohogott magában. Életmód-tanácsot adni? - Többet szenvedünk képzeletben, mint a valóságban – ismételte meg Ábel. – Érzed, mi ennek a valódi értelme? Sok...

  Karácsony angyalok nélkül – Első rész: Az éjféli vendég – Az esőcseppek halkan kopogtak az ablakon, a szél meg-megrezgette az ágakat, a Holdat sötét felhők takarták el. Cudar, hideg éjszaka volt. Lucskos, sáros és csontig hatoló; nem éppen ünnepi hangulatot árasztó. Ha nem szikrázik annyi házban a frissen díszített karácsonyfa égősora, könnyen azt hihetné az ember, egy szürke novemberi vagy februári éj ölelte magához a világot. Az egyik ablakon át azonban nem meghitt fény szűrődött ki. Épp csak pislákolt egy csillár haldokló égője, s hideg glóriát vont az alatta ücsörgő, mufurc fiatalember köré. Húsz-huszonkét évesnek tűnt, sápadtfehér arcát jó ideje nem érhette már a nap, göndör fürtjei kócosan meredtek a szélrózsa minden irányába. Majdnem fekete szeme sötétebbnek tetszett egy feneketlen szénbányánál, oly sok keserűség, közöny és harag ült benne. Messze állt tőle a vidámság. Egyedül volt házában, s bárki sejthette, nem kívánja mások társaságát. Az élet azonban ritkán törődi...