Cserni András szerzői felülete

  Két szonett Bacchushoz I. A bor szonettje Itala a bánatnak a bor, Bacchus? Szőlőszemekből könny csorog hordókba, s jajgat a tő, a megcsonkított korpusz, a tiprástól őt senki meg nem óvja? Vagy örömkönnyeket sírnak a szemek? S boldogságuk bére, hogy kifacsarjuk, kisajtoljuk belőlük? Nem értelek, Bacchus: hogy adják vérük, könnyük, húsuk? Ha a bor lényegét se érthetem meg (áldozat-e, mi gyilkosától remeg, vagy ujjongó hérosz nagy küldetéssel), az ember mikéntjét hogy foghatnám fel? S Olümposzról látszik, sír, örül agyunk? …Onnan mi is csak szőlőszemek vagyunk. II. Az őrület szonettje Alattvalód lettem, látod? Miattad… Ilyen az emberi elme: törékeny; tagadd meg tőle a tudást, s meghasad, mert zseni s őrült közt a határ keskeny. Hát költözz belém, és falj fel egészen, legyek a világ címeres bolondja! Mert csak a bolond szólhat be merészen úgy, hogy haragját magára ne vonja égen-földön lakó nagy hatalmaknak. Vállalom, hogy leköpnek, kigúnyolnak, kés...

  Részegek és józanok Egy kopott kanapén ülök, a kezemben pohár alján egy deci olaszrizling bódult táncot jár, ring ritmikusan a villódzó, visító fénnyel a zenére, amelytől furcsán hangos az éjjel. Hiába tömeg, egy kép magát belém harapta: én alig ittam, te felöntöttél a garatra. Szinte ide hallom, ahogy akadozó nyelvvel ajkaidról száz homéroszi hősköltemény kel kitalált, eltúlzott és megélt kalandjaidról. Tekinteted megakad rajtam. Szembogaradból tűnik a fény pillanatra – hogy szakadjon a gát, jöttödben felhajtasz egy vörösáfonyás vodkát. Mindig így kezdődik: ártatlan beszélgetéssel. Forró közelséged cserfes félhomály fedi el a többiek elől (miért félsz, hogy bárki figyelne?), nem vesz célkeresztbe semelyik haver figyelme, mégis öt perc után jön a szokásos mondatod: Gyere velem ki, hátha látunk hullócsillagot! Idekint minden csendesebb, és hűvös van kicsit. Lúdbőrzök, mire rám adsz egy barna kötött pulcsit, a sajátod… Belepirulok sokadjára is, miközben le...

  Űzött hölgy Vad vihar döngeti az égnek ajtaját, árnyak közt lapuló csak villámfénynél lát… A festő ablakát szél zörgeti vajon, vagy mentsvárat kérnek fénytelen hajnalon? „Irgalmazzon nekem, tisztes, jó művész úr! Nyomomban az ördög, ha utolér, leszúr… Eresszen, bocsásson be a műtermébe, életem óvja meg! Bármit adok érte…” „Ki kerget? Mér’ kerget, árva, űzött leány?” „Kettőnk között titok, és méhemben talány…” „Kerülj be, itt bújj el! Megóvlak, ha tudlak.” „Erős lesz-e hozzá? Vele kutyák futnak.” Töpreng a vén festő: ugyan, mit tehetne? Műterme túl kicsi, hogy elrejtse benne… Szeme ekkor ritka ecsetjére téved, s eszébe jut egy rég feledett történet: Erdő ölén egyszer vérző ifjút látott, hát széthasogatott egy drága kabátot, legdrágább kincsét, s bekötözte azzal, megetette édesgyökerű haraszttal. „Kegyes lelkű festő, lásd, kivel van dolgod. Erőt adok neked: úgy lesz, ahogy mondod, ha kezedbe veszed e bűvös ecsetet, s kiáltod a csengő tündéri nevemet.” ...

Nürnbergi útinapló Tizenegyedik rész: Héraklésztől Luxemburgi Zsigmondig A múzeum legfelső emeletének termeiben, viszonylag kis helyen tekinthetők meg a huszadik századi műalkotások. Némi ellenérzéssel, előítélettel kapaszkodok fel a lépcsőkön, nem számítok arra, hogy különösebben mélyen megérintenek majd a (feltehetően) nehezen érthető, bizarr szobrok, képek, installációk. Részint igazolódik csak a gyanúm. A kiállított tárgyak többsége valóban nem az én világom (nehezen tudom értelmezni az amorf, szögletes fejszerűséget és a madártollakkal teleragasztott füzetet), de akadnak köztük kifejezetten szépek, elgondolkodtatók, ötletesek. Diszkréten utal a század sötét szakaszára a horogkeresztes malacpersely; érdekes a korabeli, mindennapi használati tárgyakból szedett válogatás (tányérok, poharak főleg, de írógép is akad); egy drótokból készített domborműszerűség kifejezetten gondolatébresztő. A festmények többsége is meglepően tetszetős. Naturalisztikusba hajlóan realisták, megidézik ...