Cserni András szerzői felülete

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Második felvonás A felkelő Nap vérszínű keretet vont a Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet sziluettje köré. A városszéli Tudomány téren álló szürke és komor épület még szürkébbnek és egyhangúbbnak tűnt, mint máskor. Bár ez alighanem a friss újrafestés hozadéka, nem a hajnali fényjátéké. Kendergócpuszta Védelmezői úgy méregették a magas és meredek falakat, mint Herpeszes Ödönke a tizedik túrógombócot – kételkedtek abban, hogy elbírnak vele. Márpedig bejutnak, vagy szeretett falujuk az Ábraember karmai közé kerül – ha a Borzasszony nem téved. – Biztos ez az egyetlen esélyünk? – kérdezte a Szivárványszínű Szemétláda. – Másszon rám Kiskunharaszti Fekveálló Bodobácslény, ha nem – fújt a Borzasszony. – Az a srác, akit velünk srégan szembe, balról a második rácsos ablak mögött tartanak fogva, a legerősebb különleges képességű ember, akit ismerek. Gyerekkorában kíváncsiságból megevett egy konnektort, azóta áram...

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Első felvonás – Ezt megszívtuk, mint Kenderes Józsi a frissen sodort füvescigit – állapította meg Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő. – Éppen úgy, barátom, éppen úgy – sóhajtott két slukk között a nevezett. Heten álltak körbe egy barbár módon feltúrt szántót: Konstancia és Endre, a Kendergócpusztai Hírlap szerkesztői, Julis, a Szivárványszínű Szemétláda (s egyszemélyben a Pletykagyűlés elnöke), Kenderes Józsi, a falu polgármestere és legfőbb marihuána-exportőre, Kala Pál, a kovács fia s a község első számú (és egyetlen) nihilista-alkoholista költője, Sálas, a káromkodós plüssbárány, valamint egy kapájára támaszkodó földműves. Hosszú percek óta meregették szemüket a tépázott termőföldre egyre elkeseredettebben. A falu sírját látták benne. S nem alaptalanul. Költségvetés híján nem néztek fényes jövő elé. – Mi tehette ezt? – kérdezte sokadszorra Sálas, majd a földműveshez fordult. – Semmit se látott? Egész biztos...

  Leszámolás a Nagyvárad téren Első rész: Szemtelenség a harmadik hatványon Az utóbbi időkben a fókák kezdtek borzasztóan elszemtelenedni. Mintha azáltal, hogy felvásároltak pár tekintélyes méretű pesti bérházat, mindjárt megmondhatnák, ki és milyen dallamot ugasson. Felháborító. Igaz, nem indult ez ilyen radikálisan. Először csak megszólaltak. A szájtáti állatkerti látogatóknak előre köszöntek, hogy „Alászolgja!” meg „Jó napot kívánok!” Biztos vagyok benne, ha kalapjuk lett volna, megemelik. De nem volt – akkor még. Ugyanis csodálóik csordája ajándékokkal kezdte elhalmozni őket a jeles mutatványokért cserébe. Kaptak halat, pöttyös labdát, jeges-tengeri útikönyvet, ám egy idő után már szabályosan utasítgatni kezdték a pesti honpolgárokat, hogy milyen minőségű adományt szíveskedjenek színük elé helyezni, s milyen rendszerességgel. Ha pedig valaki ellenkezni mert, azzal különös kegyetlenséggel bántak el: Trafóka nevű társuk eszkimó bundabugyivá transzformálta őket. Brrr, borzalo...

Rozmárok és ramazuri – Negyedik rész: Minden jó, hajó a vége – Biztos azt gondoljátok, hogy úgy éreztem magam, mint valami Zs-kategóriás magándetektív, Poirot vagy Sherlock Holmes olcsó másolata. Valójában azonban leginkább a csontig hatoló hideget éreztem, ilyen apróságok, mint hogy megoldottam az eltűnt agyar és totem rejtélyét, nem hozott lázba túlzottan (annál inkább az az átkozott meghűlés, amit a nyomozás alatt szedtem össze). A legtágasabb helyiség a Hotel Hűdehideg szalonja volt. Itt ültettem volna le mindenkit, de elnézve a kanapén hízó jégcsapokat, senkit se akartam vesegyulladásra kárhoztatni, így jobb híján jót álltunk magunkért, az egészségünkért, egymásért, és az ementáli sajtért. - Emberek, állatok, kurucok, katonáim! – csaptam össze tenyeremet. – Azért hívtam ide mindenkit, hogy prezentáljam az ellopott agyar és totem esetét, s feltárva a megoldást, a hűvösre küldjem a tettest. - Már mind ott vagyunk – jegyezte meg epésen a meggebedett Atoll. - Kezdjük az elején ...