Rozmárok és ramazuri 4.
Rozmárok és ramazuri
– Negyedik rész: Minden
jó, hajó a vége –
Biztos azt gondoljátok, hogy úgy éreztem
magam, mint valami Zs-kategóriás magándetektív, Poirot vagy Sherlock Holmes
olcsó másolata. Valójában azonban leginkább a csontig hatoló hideget
éreztem, ilyen apróságok, mint hogy megoldottam az eltűnt agyar és totem
rejtélyét, nem hozott lázba túlzottan (annál inkább az az átkozott meghűlés,
amit a nyomozás alatt szedtem össze).
A legtágasabb helyiség a Hotel Hűdehideg
szalonja volt. Itt ültettem volna le mindenkit, de elnézve a kanapén hízó
jégcsapokat, senkit se akartam vesegyulladásra kárhoztatni, így jobb híján jót
álltunk magunkért, az egészségünkért, egymásért, és az ementáli sajtért.
- Emberek, állatok, kurucok, katonáim! – csaptam össze tenyeremet. – Azért hívtam
ide mindenkit, hogy prezentáljam az ellopott agyar és totem esetét, s feltárva
a megoldást, a hűvösre küldjem a tettest.
- Már mind ott vagyunk – jegyezte meg epésen a meggebedett Atoll.
- Kezdjük az elején – kezdtem az elején. – Drámánkban alapvetően két helyszín
játszik fontos szerepet: a Hotel Hűdehideg és a Sarki Közért. Előbbiben
pontosan három napja szállt meg az indiánok, valamint a rozmárok díszes
csapata. Ekkor rajtuk kívül mindössze a hotel személyzete, valamint Bella Della
kisasszony, Gumhód és Miko Sodroczky úr tartózkodik itt. A Sarki Közért évek
óta az Északi-sarkon áll, s a nagyszámú szabadságolások, valamint a globális
felmelegedés miatt Kázmér csupán egy alkalmazottat, a hentes Húsos Hubert
Henriket tudhatott üzletében egy egész hete. Meg kell továbbá említenünk a
környéken császkáló, mindenkire a frászt hozó kardbársony nadrágot. E
környezetben a tegnapi nap folyamán nyoma vész az indiánok totemének. Mivel
Miko és Gumhód nem tartózkodnak a hotelben, Bella Della akkor jelentkezett ki,
a nadrág és a Közért pedig egy közepes vízilóköpésnyire találhatók,
gyanúsítottjaik a rozmárok. Ők mindent tagadnak, ám ma reggelre nyoma vész bűvös,
ősi agyaruknak. Felháborodottan mutogatnak az indiánokra. A képlet egyszerűnek
tűnik: lopás, majd revans. De nem, ó, nem. A képletünk nagyjából így néz ki: 
A sűrű pisolgásból arra következtettem, halványibolya gőzük nincs arról, amit
felírtam. Belefogtam hát a részletes magyarázatba:
- Első kérdés, amit meg kell válaszolni:
mire jó egy totem? Miért kellhet valakinek?
- Benne van az őseink minden szelleme – felelte Sastoll. – Csak ennek
segítségével főzhető ős-pálinka.
- Egy frászkarikát – mordult fel Roztalán. – A rozmár ősanya agyara éppúgy
alkalmas erre…
Elsápadt mindkét fél, mikor megértették, amit én már korábban sejtettem.
-Akárki követte el a lopást, azért tette, hogy ipari mennyiségű pálinkát
főzhessen, mégpedig különleges zamatú ős-pálinkát – folytattam. – És hogy ne
gyanakodjanak rá, ügyesen bosszúlopásnak álcázta a második eltulajdonítást, s
azt gondolta, így az első tettét se tudják rábizonyítani. De téved!
- Miéft, fut bifonyífani fármit if? – morfolódott Káfmér.
- Mindent tudok bizonyítani! Leginkább azt, hogy maguknak – mutattam drámai
hanghordozással jelenlévő gyanúsítottjaimra. – mind van rejtegetnivalójuk.
A döbbent kiáltások és John Williams zenéje ugyan elmaradt, de így is örültem
magamnak, mint majom a farkának. Folytattam hát:
- Mikor meglátogattuk Húsos Hubert Henriket, s az alibijéről kérdeztük, ő olybá
tűnt, azt se tudja, mi fán terem. És ez… pontosan így van. Hubert kiváló
hentes, de sötét, mint a csillagtalan éjszaka. És nem akarja, hogy ez
kiderüljön, hisz minden valamirevaló hentesnek jócskán van sütnivalója, és nem
csak a disznótorost kell ezalatt érteni. Vállalta hát a kockázatot, hogy nem gyanús
viselkedése folytán börtönbe jut, de ki ne derüljön, hogy ostoba.
- Olyan nagy baj ez? – fakadt ki Hubert. – Úgyse értheted ezt meg. Nem tudod,
micsoda lelki teher harmadszor is megbukni első osztályban!
- Sose késő újrakezdeni – jegyeztem meg, majd folytattam. – S ha már a
Közértnél tartunk, Kázmér, kihasználva beszédhibáját, nagyon finoman játszott a
szavakkal. Hazudni nem akart, nehogy megint emigrációra kényszerüljön, de a
teljes igazságot se mondhatta el, mert – hiszik vagy sem – félt. Így szólt
egész pontosan: „Nem tudok én semmiféle totemekről.” Jó, nyilván nem ilyen
tisztán mondta, de fordítás után ezt kapjuk. Igazam van?
- Ifen – sóhajtott megadóan Kázmér.
- Maga látta, mi történt az agyarral. Tudja, ki vitte el és hogyan. Sőt, a
hogyant a rozmárok is tudták. Azt a kifejezést használta Rozmár, hogy „lába
kélt.” Mert valóban így szerezte meg a tolvaj az agyart.
- És a totem? –puhatolta Puhatoll.
- Annál ez nem volt járható út. Egy lábakélt totem súlyos, döngő léptekkel
halad. Azt nem így kell lopás tárgyává tenni. Ahhoz gyorsaság és észrevétlenség
kell. Egy szélsebes autó, egy észrevétlen tolvaj… odagurul, besurran, s
elszáguld… Így történt, nemdebár, Miko Sodroczky? Vagy hívjam inkább Lopez de
Futastannak?
- Micsoda? – értetlenkedett Rozsoha. – Ki az a Lopez de Futastan?
- Egy világhírű spanyol tolvaj. Itt ül előttünk. Miko Sodroczky valóban híres
autóversenyző, és tényleg elutazott a napokban vakációra. Az álcája rendben
lenne, de maga – nem tud lengyelül. Arra számított, hogy ha fog egy random
kelet-európai nyelvet, ami a magyar lett, s azt ellátja szlávos hangzással,
mindenkit átejthet. De pechére én tudok magyarul, lengyelül, de még
hottentottául is. Enorme chupar, ¿verdad?
- ¡Mil diablos! – káromkodta el
magát. – Hogy magát is pont most eszkette ide a fene!
- És most adja vissza a totemet és az agyarat. Vagy talán a bűntársánál vannak?
- Bűntárs?
- Így bizony. Ő ott! – böktem drámaian a kardbársony nadrágra, aki rémületében
csuklani kezdett volna, ha lett volna szája. – Emlékszik mindenki? Az agyarnak „lába
kélt.” A nadrágok nem járkálnak csak úgy maguktól. Maga, Futastan fogta az
egyik nadrágját, szép kardbársony pantallót, és szélsebesen furikázva dobálta a
környékbeliekre. Ők nem látták meg, hisz olyan gyors volt, hogy mi is épp csak
nyakon bírtuk csípni. Majd, hogy véletlen se kössék össze a nadrággal s a
bűnténnyel, amint ellopta a totemet, s meglovasította a lábbal ellátott agyart,
mindkettőt a nadrágba helyezte, mely a végtagos agyarnak hála, képes volt immár
egyedül járni. Úgy gondolta, megvárja, míg elül a ramazuri, majd eltűnik a
Jeles-tengerről örökre – annyi ős-pálinkához elég alapanyaggal, amiből hat
kocsmát is nyithat.
- Bravó, nyomozó – mosolygott gúnyosan (végre nem hidegen). – Egy a gond: nem
tud immár megállítani.
Villámgyorsan a kardbársony nadrághoz ugrott, s a szárába nyúlt. Mosolya azonban
az arcára fagyott, mikor csupán a nagy semmit markolászta.
- De hát ez… ez üres! – hebegte.
- Ezeket keresi? – vettem elő hátam mögül a totemet és az agyart. Az
indián-rozmár csapat lelkesen kiáltott fel:
- A totem!
- Az agyar!
- Akkor vettem ki a nadrágból, mikor megérkezett. De maga nem vette észre, mert
a hidegben a kardbársony megfagy, és olyan merev lesz, mint a… mint a
merevlemez. Igen. Pontosan ezt akartam mondani.
- ¡Mil diablos! – sziszegte Futastan. – Maga… Maga mindent elrontott!
Dühében és bánatában a kardjába dőlt.
Az eset tehát megoldódott. Az előkerült tárgyakat visszaadtam jogos
tulajdonosaiknak. Mindkét bagázs hálásan rázta kezem.
- Itt a BÉLKÁVÉ-jegy – nyújtotta át Rozsoha. – S ha bármikor szükséged van
ránk, csak szólj! Az adósaid vagyunk.
- Minket is hívj bármikor – biztosított Sastoll. – És ajándék-emlék gyanánt itt
egy irokéz írókéz. Mumifikálva, tartósítva. Szavatos 2347. 07. 30-ig.
Megköszöntem mindent, s indulni készültem, mikor diszkrét köhintést hallottm a
hátam mögül. Bella Della volt az.
- Tudja? – kérdezett csupán ennyit. Bólintottam.
- Tudom.
- Miért nem mondta el?
- Mert nem etikus egy hölgy titkait…
- Jaj, hagyja már az álszenteskedést – legyintett, majd kardfarkát tintába mártva
csekket írt húszezer korallkrajcárról. – Vigye. De tartsa továbbra is titokban,
amit rólam és Gumhódról megtudott.
Titokban tartottam hát. A zsíros csekkek kiválóan tudnak motiválni
Oly hatalmas szerencsém volt hosszúra
nyúlt és kényszerű Jeles-tengeri kiruccanásom végén, hogy nem csak áramlat, de
egy utasszállító hajó is érkezett. Így Macsónak is kipihenhette korábbi
fáradalmait. Elhevertem kabinom alján, s végiggondoltam, mit is tanulhattam
ebből az egészből. Egy apró, de nagyon fontos dolgot. Nevezetesen:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése