Cserni András szerzői felülete

  Szépséges szennyeződés Ahogy a legszebb, színes ékköveket szennyeződésbe mártott ecset pingálja pompássá, úgy az emberből egy darabot lenyes az élet, hogy tökéletlenül legyen tökéletes. Az a kis eltérés a kristályrácsban, az a porszem, zöld festékké váltan, az a kicsit más, az a „hiba” alfa s omega, és szépség a fia. Hibátlannak lenni… Biztos jó lehet, de túl szűk, de túl vaskos volna a keret életünk körül, melyből minden szín kiürül. Attól vagyok ember, attól vagyok szép, hogy karcolt lelkem kicsit piszkos és nem teljesen ép, ez adja a ragyogást, ez adja a fényem, ez az ok, hogy nem kell szürkeségben élnem. Minden hibám hozzám tesz, minden hiány épít, csillogóbbá formál, nem csak lassan vénít… Hát szép volna a vétek, mint a vadvirágos, tarka rétek, és a züllés érték? Hogy így éljünk, valakik kérték? Nem. Létem nem bűnbe merülve élem, de döntést nem szégyellek, hibát nem tagadok, önmagamhoz hű maradok. Bármi karistol, pettyez, belém vés, nem zavar. Szépsé

  Az eltitkolt szerelmek parkja London füstös, lágy ölén árny hajlik egy árnyra: öreg, odvas fa alatt szeretőjét várja. Nem tudhatja titkukat a városból senki; e békés Park utolsó mentsváruk jelenti. Madár se jár erre, ha éjfélt üt az óra, és kámforrá válhat, ki itt járt, virradóra. Nem locsog a Park soha – titkok szelíd őre: óvja mindenki vágyát, legyen hősi, dőre. Mozgalmas a mai éj: három pár is bújik acéllécek tövétől a csónakos tóig. Három pár az három sors hat személyre írva, a Park csendben figyeli – még bírja, még bírja… Az egyik pár titokban kell szeressék egymást, mert napvilágon szülne ég- és földindulást… Mézbe mártott citromhús minden lopott percük s csak a Park kis lugasa lehet közös kertjük. A másikak jóformán egymást nem ismerik: futó románcot rendez a telihold nekik. Vadul vetik magukat a másik karjába, nem törődve azzal, hogy lesz-e folytatása. A harmadik pár sötét lelkű, mint az éjjel: házasságot csúfolva ölelkeznek