Cserni András szerzői felülete

  Elfeledettek dala Egy poros kristálypohár állt egy pókhálós sarokban, csillogása mattá fakult az évek alatt lassan, üres üvegszíve régtől egymagában kalapált, készlet nélkül félszegen állt, ez a búskomor kasztrált. De kapaszkodott görcsös, makacs kézzel az életbe, mert azt hitte, egy ünnepen még koccintanak vele. Ám hiába remélt bármit: elfeledte mindenki, bánatába belerepedt, és szíve azon folyt ki. Egy rongyos könyv árválkodott egy üres könyvespolcon, nem kérlelte az életet, hogy jó lapokat osszon, csak hozzá méltó, egyszerű és boldog létre vágyott: elolvassák egyszer-kétszer, és helye legyen, áldott. Ezért állt ott egyre rogyva, ezer folttal borítva, mert száz szívvel akarta, hogy valaki elolvassa. Ám hiába vágyott erre: elfeledte mindenki, szíve szakadt, s ő is vele – széllel szállt a sok fecni. Egy megtépázott füzet feküdt egy szekrény legmélyén, a belevésett betűráncoktól lett kortalan vén, végigkísért négy éven át sok történelemórát, mígnem az idő adott

  Karácsony angyalok nélkül – Harmadik rész: Szenvedésből feloldozva – Ábel hosszasan hallgatott különös megszólalása után. Trisztánra várt, hogy mondjon valamit. A fiatalember azonban úgy tűnt, nem tanúsít iránta túl sok érdeklődést. Elmélyülten nézte a borospoharát, a vörös nedűn táncot lejtő fénypöttyöket, az ital fodrait. A világ megszűnt számára. - Ismered Senecát? – kérdezte Ábel megtörve a csendet. Házigazdája összerezzent. Hát már gondolkodni se hagyják az embert? Micsoda ostoba kérdés az különben is, hogy ismeri-e Senecát? - Ki nem hallott róla? – kérdezte. – Csak tudnám, hogy jön ez ide… - Számos bölcsességet fogalmazott meg, igazán elmés ember volt. Ám nincs talán ennél velősebb és igazabb gondolata: többet szenvedünk képzeletünk rabjaként, mint a valóságban. Trisztán felvonta a szemöldökét. Mit akar ez itt? – dohogott magában. Életmód-tanácsot adni? - Többet szenvedünk képzeletben, mint a valóságban – ismételte meg Ábel. – Érzed, mi ennek a valódi értelme? Sokszor

  Karácsony angyalok nélkül – Második rész: Ártatlan bűnök – A két fiatalember néma csendben nézte egymást pár pillanat erejéig. A levegő érezhetően hűvösebb lett. Trisztán feszengett. Kiadta magából a titkot, melyet lassan két hónapja cipelt. Mégse érezte könnyebbnek a lelkét. Sokkal inkább azon aggódott, mi következik most. Ábel nagy sokára elmosolyodott. Továbbra se szólalt meg, csak nézte, s mosolygott. S ebben volt valami nyugtalanító. Gratulálok! Most legjobb esetben is őrültnek néz, de ha valami csoda folytán rájön az igazságra, hát téged egyenesen a… - Szóval angyalokat, hm? – törte meg végül a némaságot. Trisztán összerezzent. – Sokan a létezésükben se hisznek, te pedig megöltél… nem is egyet? Áruld már el, hogyan lehetséges ez? Nincs visszaút… Ezt most benézted… - Nem olyan szárnyas-glóriás angyalokról van szó – kezdte rekedten a fiú. – Hanem azokról, akik itt élnek, a Földön. Teljesen hétköznapinak tűnnek, pedig ők visznek fényt a mindennapokba. Szebbé teszik mások é