Cserni András szerzői felülete

  A kendergócpusztai probléma – Első rész: Egy macskásnő, halwellness és az utolsó reménység – Kendergócpusztán bármi megtörténhet – meg annak az ellentéte is. S meg is történik általában. Hogy különös lakóiban keresendő az ok, esetleg a Vérteskozmai Borzasszony átkában (aminek következménye a hibádzó név is, nevezetesen a kenderkócot kendergócnak írták anno a várostáblára, s mire észrevették, nem maradt festék, hogy javítsák, se pénz, hogy újat csináltassanak – jóvanazúgy, mondták, s az idők alatt megszokta mindenki)… Nem tudni ezeket. De talán nem is igazán lényeges történetünk szempontjából. Egy verőfényes nyári délelőtt Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő átdolgozott éjszakáját követő jól megérdemelt pihenéséből arra nem ébredt álmából (melyből legfeljebb az alacsonyan repülő vadászgépek bírták felriasztani), hogy valaki hangosan dörömböl az ajtaján. Arra viszont már igen, hogy tizenhat macskája közül az egyik, ímhol nevesített Rózi, finoman jelzendő szerény személyét...

  Leszámolás a Nagyvárad téren Első rész: Szemtelenség a harmadik hatványon Az utóbbi időkben a fókák kezdtek borzasztóan elszemtelenedni. Mintha azáltal, hogy felvásároltak pár tekintélyes méretű pesti bérházat, mindjárt megmondhatnák, ki és milyen dallamot ugasson. Felháborító. Igaz, nem indult ez ilyen radikálisan. Először csak megszólaltak. A szájtáti állatkerti látogatóknak előre köszöntek, hogy „Alászolgja!” meg „Jó napot kívánok!” Biztos vagyok benne, ha kalapjuk lett volna, megemelik. De nem volt – akkor még. Ugyanis csodálóik csordája ajándékokkal kezdte elhalmozni őket a jeles mutatványokért cserébe. Kaptak halat, pöttyös labdát, jeges-tengeri útikönyvet, ám egy idő után már szabályosan utasítgatni kezdték a pesti honpolgárokat, hogy milyen minőségű adományt szíveskedjenek színük elé helyezni, s milyen rendszerességgel. Ha pedig valaki ellenkezni mert, azzal különös kegyetlenséggel bántak el: Trafóka nevű társuk eszkimó bundabugyivá transzformálta őket. Brrr, borzalo...