Cserni András szerzői felülete

  Földi csillagok Éjszaka szállt hazafelé a lomha repülő, szelekből font kötél vitte, az égen feszülő. Ablakából kíváncsian lenéztem a földre, ezer város pislogott rám csillagruhát öltve. Pont olyannak látszott, mint az ég, csak megfordítva: tintaszínű sötétség, mely hideg, mint egy kripta, rajta fénypöttyök, mik innen aprónak tetszenek, ám valójában gigászok – bolygók, házak, hegyek. Olyan szép és olyan békés, nem durva és bántó, az ember fájó szemére vad pislogást rántó… Így láthatnak minket talán az égi vándorok: sokmilliárd kis csillag, mi a földön csámborog? A csillagfényes égbolt szép, és szép lehet a föld, ha minden éjjel szerény fényű csillagruhát ölt, és szép lehet bármelyikünk, ha szemét lehunyja, és magából a világra csillagfényét ontja. Egy mosollyal, kedves szóval vagy segítő kézzel, áthűlt utast megkínálni teával és mézzel, a közösen átéltekből emlékcsokrot kötni, minden jónak örülni, míg elmúlik a többi… Ezek vagyunk vagy lehetünk mi: földi...