Cserni András szerzői felülete

  A tolvaj lord A tenger lágyan hullámzott, az olajbogyók feketélltek, föveny fedte a szép partot az athéni ég alatt. Száz szép szobrot rejteget az impozáns Akropolisz, de lelsz-e neki rejteket a hajódon, Lord Elgin? Partot ér az angol flotta és a markos matrózok, mivel a lord parancsolta, már fenn, a hegyen vannak. „Ó, e frízek olyan szépek, vétek lenne bántani…” „Örökké itt úgyse épek! Mi csak megóvjuk őket…” „Ki engedte, ki kérte ezt?” „Nekem nem kell engedély! S nem is áldás: terhes kereszt barbároktól megmenteni…” „Kemény görcs szorítja mellem, mert ez háromszoros bűn: művészet, ég, ember ellen…” „Elhallgass, és véss!” A tenger harag hullámát dübörögve veti, viharfelhők köntösén át a napfény alig látszik. Zúgolódó whigek, toryk ülnek össze Londonban, ősz fejüket azon törik, mit érdemel Elgin? „Parthenoni domborművek sorakoznak odakint; igaz választ követelek: ki adott engedélyt?” „Jó társaim, nemes lordok, nincs miért aggódni: a mus

  Gépangyal Húrok és indák szorítják törzsem, széktámlába süppeszt egy elemi akarat, tétlenül figyelem rész-egészbe törten, ahogy felkap, meglendít, s az égboltig hajít. Nincs embernek e ponton túl hatalma, úgy szállok messze, mint a könnyű szalma… Ágyúgolyó vagyok s kilőttek az égbe – így múlik el a világ dicsősége. Tenni vagy nem tenni – néha talán mindegy, mert mindkét lehetőség ugyanúgy nehéz. Tétlenül várni mégse mézboros kegy, mert elsatnyul a sokat nyugtatott kéz… De ha egy gépangyal fémtestébe zár, ember s döntés között szögesdrótos határ, s parittyakőként lőnek ki az égbe – messze száll, s lehull meteorként égve… Szállok én mégis, repülök messzire, bármily távol került tőlem a kormányrúd, mert néha nem lehet, csak sodródni az árral, mint a déli széllel a víg vetési lúd. Hatalmunkat féltjük – ezért ijesztő a géphangon zúgó tétlenség-temető. De hogy repülj, ki kell lőjenek az égbe – a kételyeknek akkor legyen vége. 2024. 01. 06.