Gépangyal

 

Gépangyal

Húrok és indák szorítják törzsem,
széktámlába süppeszt egy elemi akarat,
tétlenül figyelem rész-egészbe törten,
ahogy felkap, meglendít, s az égboltig hajít.
Nincs embernek e ponton túl hatalma,
úgy szállok messze, mint a könnyű szalma…
Ágyúgolyó vagyok s kilőttek az égbe
– így múlik el a világ dicsősége.
Tenni vagy nem tenni – néha talán mindegy,
mert mindkét lehetőség ugyanúgy nehéz.
Tétlenül várni mégse mézboros kegy,
mert elsatnyul a sokat nyugtatott kéz…
De ha egy gépangyal fémtestébe zár,
ember s döntés között szögesdrótos határ,
s parittyakőként lőnek ki az égbe
– messze száll, s lehull meteorként égve…
Szállok én mégis, repülök messzire,
bármily távol került tőlem a kormányrúd,
mert néha nem lehet, csak sodródni az árral,
mint a déli széllel a víg vetési lúd.
Hatalmunkat féltjük – ezért ijesztő
a géphangon zúgó tétlenség-temető.
De hogy repülj, ki kell lőjenek az égbe
– a kételyeknek akkor legyen vége.

2024. 01. 06.