Cserni András szerzői felülete

  Egy virág kérése Azt hittem, a pompázás a legjobb út: színes és illatos legyen a virág, így nem rút, fodros szirmok, csipkés szélű levelek – évek óta hamis hajnalra kelek. Voltam kert és üvegház minden virága. Hol fekete földből, hol homokból szöktem szárba, fákra kúsztam, tóra ültem, buja dzsungelbe merültem, s mindig nagyon lenni akartam valami több, mint a talajon vagy a víztükrön virító egynyári, mi megfagy, ha az első hó lehull. Köntöst öltöttem hát, sokszínűt, súlyosat, hogy aki lát, gyönyörködve közelítsen meg, orra pedig megremeg kelyhem bódító parfümjétől, mi a szirmok közül zubogva dől, de diszkréten eloszlik hamar, s csak az érzi, az érti, aki igazán akar az átlagnál többet, s ő mindent észrevesz a szirmokon, ezer fodrom szemének rokon, hát fejet hajt: Ez aztán a meseszép virág! Valamit elronthattam, mert alig-alig ért a világ. Véletlenül láttalak meg, s először sziromleveleid észre se vettem, csak hogy előtör mellettem a földből egy bájos...