Cserni András szerzői felülete

  Városjáró Zsongó fejjel és könnyű lábakkal vágtam neki a városnak. Onnan indultam, hol harangok nem szólnak, koros apartman-egérlukak komfortos dzsungeléből, ami irodaházakkal határos. Az utcán olcsó reggelik és gyötört éjjelek illata szállt, nyakamban a vérerek magmaként pulzáltak. Velem keresték a helyüket, mert éreztük, nem egészen a miénk ez a kerület. Álmos fejjel és didergő lábakkal mentem beljebb a városba, miközben utam hol erre vitt, hol arra: földtestbe fúrt metróalagutak felett; öreg házakban kergettem a szelet; büszke emléktáblát tucatnyit láttam, tengernyi életet kövült betűkké váltan; s akadtak nagy múzeumok, díszes operaház, omló vakolatú falak előtt lécgerenda-váz, kerítéssel lezárt utca, zsúfolt, tömött terek, embertömeg alatt mind szögletesen kerek, piac, üzlet, étterem, drága márkabolt, súlyos fontokért magának hírnevet rabolt; s megérkeztem végül a Temze partjára, hol Nagy Ben óraszemét enyémbe vájta; poroszkáltam tovább kő és víz közöt...

  Ne félj! 1. A keréken Félelem fojtogat majd, azt hittem, ha a kapszula üvegtestébe zár és csatakossá ázik el ingem, míg a lomha kerék komótos kört jár. Nem riasztott szédítő magasság, csak csodáltam a térképpé vált várost. Innen láttam: a világ milyen tág, s benne az ember, mint gyümölcsben a rost. A házak, a folyó, a múzeum, az a félezer éves orfeum, a horizonton csókolózó föld s ég… Ezernyi látvány, ezernyi csoda, fenséges élménnyel telt gondola, kiköt ott, hol a merészségé a stég. 2. Az életben Az elv-bőrbe öltözött gátlások óvnak, védenek, békés létet adnak, de ha merész öröm felé ások, csikorgó fékként hívnak romlott vadnak. Hát vad leszek akkor! Vad és romlott, felfedezek új, titkos izgalmakat, mik iránt belém vágyakat oltott a testem s lelkem összekötő lakat. Nem kínzott a kerék – hát ez se fog. Szívem éhes: élményekért korog, elkezdek élni, ameddig míg tudok: a napon izzadni, s éjben járni, futó kalandnál többet nem várni… Majd viss...