Cserni András szerzői felülete

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Második felvonás A felkelő Nap vérszínű keretet vont a Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet sziluettje köré. A városszéli Tudomány téren álló szürke és komor épület még szürkébbnek és egyhangúbbnak tűnt, mint máskor. Bár ez alighanem a friss újrafestés hozadéka, nem a hajnali fényjátéké. Kendergócpuszta Védelmezői úgy méregették a magas és meredek falakat, mint Herpeszes Ödönke a tizedik túrógombócot – kételkedtek abban, hogy elbírnak vele. Márpedig bejutnak, vagy szeretett falujuk az Ábraember karmai közé kerül – ha a Borzasszony nem téved. – Biztos ez az egyetlen esélyünk? – kérdezte a Szivárványszínű Szemétláda. – Másszon rám Kiskunharaszti Fekveálló Bodobácslény, ha nem – fújt a Borzasszony. – Az a srác, akit velünk srégan szembe, balról a második rácsos ablak mögött tartanak fogva, a legerősebb különleges képességű ember, akit ismerek. Gyerekkorában kíváncsiságból megevett egy konnektort, azóta áram...

  A kendergócpusztai probléma II. – Az Ábraember bosszúja Első felvonás – Ezt megszívtuk, mint Kenderes Józsi a frissen sodort füvescigit – állapította meg Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő. – Éppen úgy, barátom, éppen úgy – sóhajtott két slukk között a nevezett. Heten álltak körbe egy barbár módon feltúrt szántót: Konstancia és Endre, a Kendergócpusztai Hírlap szerkesztői, Julis, a Szivárványszínű Szemétláda (s egyszemélyben a Pletykagyűlés elnöke), Kenderes Józsi, a falu polgármestere és legfőbb marihuána-exportőre, Kala Pál, a kovács fia s a község első számú (és egyetlen) nihilista-alkoholista költője, Sálas, a káromkodós plüssbárány, valamint egy kapájára támaszkodó földműves. Hosszú percek óta meregették szemüket a tépázott termőföldre egyre elkeseredettebben. A falu sírját látták benne. S nem alaptalanul. Költségvetés híján nem néztek fényes jövő elé. – Mi tehette ezt? – kérdezte sokadszorra Sálas, majd a földműveshez fordult. – Semmit se látott? Egész biztos...

  A kendergócpusztai probléma – Első rész: Egy macskásnő, halwellness és az utolsó reménység – Kendergócpusztán bármi megtörténhet – meg annak az ellentéte is. S meg is történik általában. Hogy különös lakóiban keresendő az ok, esetleg a Vérteskozmai Borzasszony átkában (aminek következménye a hibádzó név is, nevezetesen a kenderkócot kendergócnak írták anno a várostáblára, s mire észrevették, nem maradt festék, hogy javítsák, se pénz, hogy újat csináltassanak – jóvanazúgy, mondták, s az idők alatt megszokta mindenki)… Nem tudni ezeket. De talán nem is igazán lényeges történetünk szempontjából. Egy verőfényes nyári délelőtt Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő átdolgozott éjszakáját követő jól megérdemelt pihenéséből arra nem ébredt álmából (melyből legfeljebb az alacsonyan repülő vadászgépek bírták felriasztani), hogy valaki hangosan dörömböl az ajtaján. Arra viszont már igen, hogy tizenhat macskája közül az egyik, ímhol nevesített Rózi, finoman jelzendő szerény személyét...