Megérint a múlt

 

Megérint a múlt

A múzeumi vitrineknél megérint a múlt.
A parázsló kehely, a lámpás melyben láng gyúlt,
a kövér amforák, a délceg, büszke szobrok
– ezer, mítoszt némán mondó, festett, vésett torok –,
és szarkofágok, rosette-i kő, Narmer-paletta,
maszkok, díszek, kőfejek (mind törzsi kéz faragta).

A csontok, kövek előtt állva megérint a múlt.
Ez az az őslény a könyvlapról, mi mocsárba fúlt,
s ott a szarvas, az alka, meg a „rettenetes kéz”,
a lépcsőről a tömegre kőszemű Darwin néz,
s lám! itt a naplója – e lepkét ő gyűjtötte be…
A folyosókat járja az elődök szelleme.

A Globe-nál és a sírköveknél megérint a múlt.
E színpadon párszáz éve eljátszott viszály dúlt,
és ő maga kérdezte tán: lenni, vagy nem lenni?
S a sírköveken oly nevek, kikből nincsen már semmi,
csak pár ködös évszám, történet és kép egy könyvben
– de míg hantjuk van, nem felejtődnek el egykönnyen.

Akármerre járok, mindenhol megérint a múlt.
E sok civilizáció, állat, ember elmúlt,
s mit ért belőlük a többség? Átsuhan a szemük
rajtuk, de érzés, de tudat nem ébred fel bennük.
A világot járni csak úgy jó, csak úgy érdemes,
ha értő szemed ismerős csodákat keres.

2024. 06. 06.