Olajtenger

 

Olajtenger

Lyukat ütöttek az olajosüveg falán.
Erősebbnek hitték talán,
vagy nüxi, sötét indítékuk volt, ki tudja?
Egy biztos: az olaj cseppfolyós, nyálkás ujja
láthatatlan, de tapintható
mintákat rajzol a szövetekbe, mint egy inverz szabó
(ő tönkreteszi a ruhát).
A lyuk tágul. Repedezik a gát.
Két tenyeremmel tapasztanám a rést be,
de a cakkos perem intését a bőrömbe véste,
s most vérrel elegyes az olaj
és véres olajjal a talaj.
A textil és a föld már kihányja az erőszakkal
beletömött levet. S ha már többet nem szív fel, nem fal,
áradni kezd az aranyló apokalipszis,
fojtogató, folyékony szepszis.
Ujjaim olajtól síkosan
veszem el, hogy tisztára mossam,
de úgy zubog már az ár, hogy lábamról ledönt,
és körülöttem mindent eláraszt, elönt.
Síkos szigetként lebegek az olajtengeren,
ősi sziklák figyelnek szenvtelen,
lesik, a hullámok kit, mikor szaggatnak szét,
és formálják egy új kor modern Kharübdiszét.

2025. 12. 12.