Cserni András szerzői felülete

  Rozmárok és ramazuri – Második rész: Incidens az indiánokkal – Rozmárokat ígértem, mi? Az első részben pedig egy grammot nem találni a hájas-agyaras úszólábúakból. Ennek oka egyszerű: csavarokat is ígértem. Ez volt az első csavar, hogy a rozmárok csak retardációt követően érkeznek (ez most nem szellemi teljesítőképességükre utal; a retardáltak kedvéért, ez egy költői eszköz). Ám mivel csavarokat ígértem így, többes számban, íme a következő: Szépek, ugye? Még anya is van rajtuk. Rengeteg csavar ez egy részre, azt hiszem, ezzel ki is merítettem az elvárásokat. Na jó. Azért mesélem tovább. Miután Áramlat2 letett engem a Jeles-tenger legnívósabb (és egyetlen) hotelja, a Hotel Hűdehideg előtt, azonnal egy BÉLKÁVÉ (Biztonságos és Lelkes Közlekedés Át Valamennyi Édes/sósvízen) automatát kerestem, hogy megvegyek egy vonaljegyet. A nevezett masina azonban (nem meglepő módon) elromlott. Mérgelődve csörtettem be a hotel recepciójára. - Jó napot! – köszöntöttem az irhakabátban és bund...

Rozmárok és ramazuri – Első rész: A Jeles-tengeri kiruccanás – Minden akkor kezdődött, mikor az a szemtelen (és természetesen fül-, illetve orrtalan) áramlat áram lett, egy gondomból pedig rögvest hárem…oppardon, három lett. Illetve, dehogyis. Jóval előbb, de nem fogom Léda tojásainál kezdeni a történetet (már csak azért se mert nem Trója ostromáról lesz szó, de nyomokban tartalmazhat Iliászt is…az allergiásoknak mondom). Mindenekelőtt bemutatkozom: Ődörgőpusztai Sombokor vagyok, főállású kotnyeleskedő és hivatásos harmonikás rémalak – maszekban makadámút-mázoló. Talán emlékszik rám a kedves Olvasó a fókákkal történő Nagyvárad téri leszámolás krónikájából. Akkor tettem egy könnyelmű ígéretet, hogy elmesélem, miért tartoztak nekem szívességgel a rozmárok. Előre jelzem, nem hétköznapi történetről van szó – tekintve, hogy vasárnap délelőttönként tétetik majdan közzé. Ehhez mérten fogadják (Megjegyzés: aki nem ismeri a Nagyvárad téren esett esetet, annak javaslom, hogy kövesse a földn...

Herdál Gubics utazása – Egy kis lidérc nagy kalandja – Kevesen tudnak róla, hogy nem is olyan messze a nagyvárosok nyüzsgésétől egy egészen különös világ rejtőzik. Ha pontosak akarunk lenni, ott van ez a titokzatos hely és minden lakója körülöttünk, csak épp egy mágikus fal, az Álca túlsó oldalán – így ritkán keresztezik útjaink az ottlakókét. Az egyik ilyen alkalomra Herdál Gubics, a kis lidérc utazásakor került sor. Tudniillik, hogy a lidércek királyságban élnek lenn, délen, a titokzatos Lidércláp ingoványai között. Maguknak való, különös népség, kedves szórakozásuk az emberek bosszantása – nem csoda hát, hogy ilyen eldugott hely az otthonuk. Ritkán hagyják el, s akkor se merészkednek messzire. Legalábbis általában. Herdál Gubics egészen aprócska lidércnek született. Szeme, mint két babszem, arca, mint egy pirosalma, tenyerén épp elfért kényelmesen egy-egy megtermettebb kavics, pöttöm lábaira bükkmakkból készítettek cipőt; összességében akkorka volt, mint egy házinyúl. Igaz, a ...

(M)ilyenek vagyunk? Három hete, egy szombati napon kifogtam a mesebeli aranyhalat. Könyörgött, hogy engedjem vissza, s szabadságáért cserébe három kívánságot ígért nekem. Mekkora hatalom birtokosa lettem! – gondoltam magamban. Bármit kívánhatok. Megszüntethetem a szegénységet, a háborúkat, a gyűlölködést… Utána pedig a maradék kettővel örök boldogságot és tetemes vagyont adhatok magamnak, a családomnak, barátaimnak. Hát nem csodálatos? Nem vagyok önző. Először az egész világnak akartam jót tenni, csak aztán magamnak. De mit szüntessek meg? Mi az emberiség legnagyobb fertője? Mi az a burjánzó vadhús, amit kivágva társadalmunk megkönnyebbülten lélegezhet föl? Rövid tépelődés után a hazugságot választottam. Ez teszi tönkre a kapcsolatokat, ez mérgezi meg a közéletet, ez kelt bizalmatlanságot, félelmet, ez rombolja, pusztítja a civilizációt évezredek óta. - Azt kívánom, hogy az emberek többé ne tudjanak hazudni – mondtam határozott hangon. Alig vártam, hogy lássam, miként borul vir...