Boleyn Anna

 

Boleyn Anna

Whiltshire-be a király küldönce levelet
visz, melyben áll: egy szív szívet szerelembe temet.
Ánizsízű, bódító bókokat kap Anna,
de cserébe vissza ledér mosolyt sem adna.

Kályhaforróvá fűti Henrik szenvedélyét,
hogy leveleit szó nélkül szórják szanaszét,
mert sosincsen annál a gyümölcsnél édesebb,
amiért ellep, beborít ezer véres seb.

Egyezkedik, alkudozik földdel és éggel:
házassága semmisség katlanjában ég el,
összevész a pápával és nem retteg átkot,
csak szüljön neki fiút Anna, az az áldott!

Enged a fagy a langyos tavaszi napfénynek,
enged Anna az örökös leánykérésnek.
Egy házasság születik, egy másik szétfoszlik,
s az esküvő napján új vallás születik.

Házasság született, majd születik egy gyermek,
és születésével halnak meg a remények
a király szívében, mert nincs fia még most sem.
Utódtalanságtól retteg rettenetesen.

Várandós lesz Anna néhány alkalommal még,
de magzatait méhében fojtja meg a vég…
Csalódik a nagy király, bánatában szétnéz,
s új nőhöz fut, kinek haja vörös, mint a réz.

Civódástól hangos a Tower öreg fala,
tépi egymást férj-feleség: Henrik és Anna.
Felszínre bukkannak eltemetett sérelmek,
tüskés folyondárként rontanak az éjjelnek.

„Bűnt vállaltam érted, tűrtem átkot és válást,
hogy enyém legyél, létrehoztam egy új vallást,
királynémmá tettelek, s csak azt kértem, fiút
szülj nekem. Megtagadtad! Nincs számodra kiút!

Vasra verve tömlöcbe vetik másnap Annát,
patkányok közt alhatja az utolsó álmát.
Mondott bűne árulás, s mire bealkonyul,
feje ítélet nélkül a puha porba hull.

De nem örül örökké új nejének Henrik,
gonosz királyt elveszejtő vad erők verik:
válásban s vérben gázol, nem lesz fia mégse,
s hízik, hogy testébe egy kór kaszáját vésse…

Önkényurak tündöklése kérészéletű:
ma még ők mondják meg, ki kártékony tetű,
de holnap feléjük fúj a pusztulás szele,
és a romlott király majd vérébe fúl bele.

2024. 09. 06.