Megkövülve

 


Megkövülve

Még nem tudta a napsugár,
mikor aznap reggel sudár
karját a Föld felé nyújtotta,
hogy délre valakinek szívét adja oda.
Lassan kapaszkodott fel a láthatatlan létrán,
közben merengett a tájon mélán.
Rátekintett az óvárosra:
tegnap éjjel tóvá mosta
egy hirtelen vihar.
Pusztított a zivatar.
A sugaracska elkezdte feltörölni a könnyeket,
megszárította a köves köpenyeket
és melegséggel töltötte meg a kihűlt utcákat,
ne legyen egy ház vagy híd se bánatos, bágyadt.
Mikor azt hitte, végzett,
észrevett egy tépett
fűcsomót két macskakő közé szorulva,
ki a levegőt zihálva kortyolja
és szenved, küzd, hogy túléljen,
de gyökere nincs elég mélyen.
A napsugár szíve megesett rajta,
s ha így érez, hát nekiadta,
arany szívét oltotta bele,
s erejét is átadta vele…
Sóhajtott, majd a fű mellé ugrott a földre,
hogy ott maradjon aranyló porrá kövülve.

2025. 07. 11.



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy virág kérése

Kép
  Egy virág kérése Azt hittem, a pompázás a legjobb út: színes és illatos legyen a virág, így nem rút, fodros szirmok, csipkés szélű levelek – évek óta hamis hajnalra kelek. Voltam kert és üvegház minden virága. Hol fekete földből, hol homokból szöktem szárba, fákra kúsztam, tóra ültem, buja dzsungelbe merültem, s mindig nagyon lenni akartam valami több, mint a talajon vagy a víztükrön virító egynyári, mi megfagy, ha az első hó lehull. Köntöst öltöttem hát, sokszínűt, súlyosat, hogy aki lát, gyönyörködve közelítsen meg, orra pedig megremeg kelyhem bódító parfümjétől, mi a szirmok közül zubogva dől, de diszkréten eloszlik hamar, s csak az érzi, az érti, aki igazán akar az átlagnál többet, s ő mindent észrevesz a szirmokon, ezer fodrom szemének rokon, hát fejet hajt: Ez aztán a meseszép virág! Valamit elronthattam, mert alig-alig ért a világ. Véletlenül láttalak meg, s először sziromleveleid észre se vettem, csak hogy előtör mellettem a földből egy bájos...
További információk

Nürnbergi útinapló 1.

Kép
  Nürnbergi útinapló Első rész: Vonatok, falvak, fenyvesek Párnázott, barna széken ülök, az ablak mellett. Jobbom felől suhanó táj, balról útitársam, Boti. Az előttem álló ülésen függő zsebben brossúrák, lábam közt egy serpát megszégyenítő mennyiségű táska, kezemben reggelim. Hallani, ahogy a kalauz „Gutten Morgen!” -t köszön. Németország felé zakatolunk. Az úticél Nürnberg. Nagyon szeretek utazni, s életem eddigi bő két évtizedében sok helyre volt szerencsém eljutni, többek közt Rómába, Londonba, Krakkóba. Mindegyiknek megvan a maga története, s a néha egészen szokatlan apropója. A jelenlegivel sincs másképp. Bár ezelőtt nem jártam Németországban, s ebből kifolyólag a bajor városban sem, nem ez volt az elsődleges ok, amiért választásom erre esett. Még csak nem is a jogi és történelmi tanulmányaim során többször hallott hírneves pereknek otthont adó bírósági épület jelentette a fő vonzerőt. Hanem az állatkertje. A természet világa régtől elbűvöl. Sokáig akartam zoológus, v...
További információk

Tündérerdő

Kép
  Tündérerdő Teliholdas, furcsa éjjel vad erdőbe vitt utam. Hajnalig már ki nem jutok innen – akkor gondoltam. Ős-fenyők közt bukdácsoltam mohalepte köveken, bőrbe maró ág kuncogott minden fáradt könnyemen. Így haladtam egyre beljebb, mígnem halvány fényt láttam. Követtem, s egy selymes füvű, titkos rétre találtam. A tisztáson lenge ruhás, sudár majdnem-embernép, a tündérek roptak táncot testet öltött szellőképp. Zeneszót az erdő adott, lakomát a csillagok. Éreztem, hogy beállok, ha gyorsan el nem illanok. Szándékomat megérezte a táncolók serege, és tenyerembe simult egy ifjú tünde tenyere. Olyat látsz most – kezdte vígan –, amit ember még soha. Ne, csak nézzed, ropd velünk! Ne légy magadhoz mostoha! Testi-lelki örömökből ősidőktől nincs hiány, itt mulat rég minden éjjel tündefi és tündelány! Ki ránk talál, méltó arra, hogy egy-kettő éjszakán jót vigadjon, ha nem gyáva, ha szíve mást nem kíván. Ember-eszem jajveszékelt, csapdát sejtett, áru...
További információk