Üveg mögött

 

Üveg mögött

Kékes fényben derengő folyosókon járva
a tenger ezer színét szemem elé tárja:
sok-sok pompás korall kavalkádja irizál,
halrajoknak kecses tánca szivárványszín bál,
csikóhalak, furcsa rákok, víg macskacápák
s lusta teknősök az élet dalát dúdolják.

Zöldbe hajló árnyékok között elhaladva
esőerdőt látok, mely ősi, vad és buja,
az ágak közt kígyók, a vízben fürge gyíkok,
madár- s majomfüttytől hangos édenkert-birtok,
hol kajmánok és pókok és zúgó rovarhordák
nappal s este az élet dalát dúdolják.

Bíborszínű, jégcsapos alagúthoz érve
a sarki széltől megborzong az ember vére.
Jégmező és hűvös víz karnyújtásnyi távra
teljes téli pompájában nekem kitárva,
és a jégtáblák között pingvinkolóniák
kánon-kórusban az élet dalát dúdolják.

Mennyi üde szépség ujjnyi üveg mögött!
Látom, s el nem érem… E tudat kemény rögöt,
súlyos kérdést görget lelkemben nap nap után:
a láthatatlan nagy fal állná útját csupán,
hogy élmények nagy kelyhéből csitítsam szomjam
s nevető arccal az élet dalát dúdoljam?

Boldogságom üvegfal választja el tőlem
(hogy a rosszat elzárjam, ezt is el kell tűrjem).
Biztonságos így talán, de kétlem, hogy túl jó,
egyre jobban izgat, hív a Világ, e túlsó…
Fájjon bár, de üvegem egy nap összezúzom,
utánam az ár! s az élet dalát dúdolom.

2024. 07. 31 – 08. 01.