Három nap a paradicsomban 2.

 Három nap a paradicsomban

– Második nap: az eszmélés –

A paradicsom vöröslő valósága komisz börtönként ölelte körül foglyát, Paul F. Barberyt. Legalábbis a férfi tömlöcnek érezte, keserű büntetésnek. Csak épp abban nem volt biztos, mit követett el és ki ellen.

Miután az első nap mély letargiába süllyedt, mely végül álomba nyomta, egyre kevésbé érezte valós lehetőségnek a szabadulást. Önerőből nem ment, ötlete pedig nem akadt, ami segíthetné lebontani a gyümölcshús-falat. Így gondolatai egyre inkább afelé kezdtek terelődni, miként tudna hosszútávú életre berendezkedni e túlméretezett bogyótermésben.

Töprengés közben önkéntelenül is majszolta a paradicsomot. Erről rövidesen eszébe jutott, hogy élelemkészletei meglehetősen egyoldalúak és végesek. Ha az új otthonát jelentő paradicsomot teljes egészében feléli, akkor…

Akkor szabad leszek! – kapott erőre újfent benne a remény. Nincs más dolgom, mint utat rágni magamnak a külvilág felé. Ha elég éhes vagyok, csupán kettő-három étkezés, és kinn vagyok…

Ám kételyek ébredtek benne. Vajon képes lenne szabadulásáig folyamatosan paradicsomot enni? Megundorodna tőle, s valószínűleg hamarabb, mintsem hogy kijutna. Kényszerből enni pedig éppoly nehéz, ha nem nehezebb, mint szakadatlan tépni, ásni, vagy forradalmi ötletet kitalálni.

Milyen ironikus – gondolta. Az emberiség, mint egész, otthonát, a Földet fogyasztja. Persze nem úgy, mint egy szelet rántott húst. Kiaknázza. És közben elpusztítja, feléli. Ugyanígy szipolyozzák egymást a mindennapokban s a nagy események során. A történelem újrajátsza a már bekövetkezett eseményeket, csak kicsit más köntösbe öltöztetve. S mégse unja meg az ízét senki, hiába eszik több ezer éve. Én mégis attól tartok, hogy pár étkezés alatt ráunok a paradicsomra. Talán mégse vagyok egészen olyan, mint az emberek nagy része.

Végignézett magán: paradicsomlétől nedves, testére tapadó pizsama, ázott és redős bőrű kéz. Valóban különbözik az emberek döntő részétől. Ám nem volt mindig ilyen. Akkor kezdődött a változás, mikor ide került. S ebből levont egy nagyon fontos következtetést: az ember képes megváltozni. Nem kell olyannak maradnia, amilyennek született, amilyenné a kényszer vagy a meggyőződés formálta. Az új körülmények hatnak rá, s ha akarja, ezeket a hatásokat magához ölelheti, s dönthet úgy, hogy megváltozik.

Igen… Dönthet, hogy akar-e változni. S ha igent mond, új lehetőségek nyílnak meg előtte, új nézőpontból tekinthet a világra. Új szemmel kutathat megoldások után, s felfedezhet olyanokat, melyek eddig elkerülték a tekintetét.

Mély levegőt vett. A hatás bekövetkezett, s ő elfogadja. Megváltozik. Bár még nem pontosan tudta, miből mivé.

Nézzük a tényeket, s azt, miként látom őket – gondolkodott. Akaratom ellenére kerültem ide. Tehát ez egy börtön. Ha pedig börtön, nyilvánvalóan valamiféle büntetés folytán jutottam rabláncra. A büntetést mindig bűnhöz kapcsolják. S mivel idekerülésem a racionális ember számára felfoghatatlan, szabadulásom útja is formabontó kell legyen. Úgy vélem, valamiképp önmagamhoz, s a megismeréshez kötődik. Talán… Épp a bűnben s a bűnhődésben a kulcs. Ha rájövök, mit követtem el, véget ér rabságom.

Ekképp okoskodott, s felderült, mikor valós esélyt látott a szabadulásra. Csekélyke volt, de a semminél több. S kiindulásnak elég is. Hisz minden tett a gondolattal kezdődik: előbb rá kell eszmélni, hogy végrehajthassuk. A többi már csak próbálkozások sokasága a sikerig vagy bukásig.

Lázas töprengés közepette érte utol az álom. A második nap a végéhez közeledett, s bízott benne, a paradicsombeli napjai is.