Natura artis magistra

 

Natura artis magistra

Ó, milyen csodásak Katalónia sziklái!

Köves lábukat a Földközi-tengerben mossák,

rücskös tenyerükről havas hegyekig ellátni,

szakálluk tövisbozót, aszfodélosz, olajfák.

 

Ó, milyen csodásak Andalúzia hegyei!

Mitikus uralkodókként állnak egymás mellett,

fenséges palástjukat fákból, bokrokból szövi

tarka aranyra-zöldre a vén anyatermészet.

 

Ó, milyen csodás az óceánpart Tenerifén!

A nyughatatlan, mindig ostromló, vad hullámok

és a szelíden táncoló pálmafák közt bús szén,

gyászszínű homok s bazalt a határ – „kövesárok…”

 

Ó, milyen csodás Aragónia gyors Ebrója!

Bár rohanva szeli át a várost és vidéket,

lusta nádast épít hol megpihen gém és gólya,

virágzik végtelen méhében a vízi élet.

 

A természet tényleg a legnemesebb alkotó;

megértem Gaudít zabolátlan báját látva.

Mást ugyan minek? Ennél szebb létre nem hozható:

szelíd, homokos lagúnát árnyékoló pálma.

 

Azúrkék, tiszta, sekély víz és hófehér homok,

smaragdzöld pálmalevelek… Olyan szép, olyan szép…

Lehetne. De tönkreteszik civilizált romok:

az idillbe luxusházsor és hajók kürtje tép.

 

Tényleg semmi sem szent a világon az embernek?

Minden érintetlen helyre be kell tolakodjunk?

Minden édent megrontunk, hogy nekünk teremjen?

Lorenz téved: nem csak nyolc a modern ember bűne.

 

De azt hiszem, akad még remény. Muszáj, hogy legyen…

Vagy semmiért görnyedt Attenborough, Goodall, Durell?

Ha húsz év múlva állhatok egy katalán hegyen,

kiöntök nekik egy korty bort hálából, ahogy kell.

David Attenborough 100. születésnapja, illetve Antoni Gaudí halálának centenáriuma alkalmából.

2026. 04. 10-11.