Cserni András szerzői felülete

  Elfeledettek dala Egy poros kristálypohár állt egy pókhálós sarokban, csillogása mattá fakult az évek alatt lassan, üres üvegszíve régtől egymagában kalapált, készlet nélkül félszegen állt, ez a búskomor kasztrált. De kapaszkodott görcsös, makacs kézzel az életbe, mert azt hitte, egy ünnepen még koccintanak vele. Ám hiába remélt bármit: elfeledte mindenki, bánatába belerepedt, és szíve azon folyt ki. Egy rongyos könyv árválkodott egy üres könyvespolcon, nem kérlelte az életet, hogy jó lapokat osszon, csak hozzá méltó, egyszerű és boldog létre vágyott: elolvassák egyszer-kétszer, és helye legyen, áldott. Ezért állt ott egyre rogyva, ezer folttal borítva, mert száz szívvel akarta, hogy valaki elolvassa. Ám hiába vágyott erre: elfeledte mindenki, szíve szakadt, s ő is vele – széllel szállt a sok fecni. Egy megtépázott füzet feküdt egy szekrény legmélyén, a belevésett betűráncoktól lett kortalan vén, végigkísért négy éven át sok történelemórát, mígnem az idő ad...

  Az Élet nyomában Ki gondolkodni nem fél, egyszer felnéz a Napra, s a kérdést, mi mindünk szívét nagy súllyal nyomasztja bátran felteszi és megpróbál válaszolni rá: Mi az élet? Mi értelme? Mitől válhat jobbá? Sokszínű vagy, ó, te Élet, és megfoghatatlan. Te vagy a bolygónkat óvó lég- és felhőpaplan, a folyók a kék ereid és erdők a zöld tüdőd, napsütésed melengeti fel a sok szenvedőt, otthonod a bokrok, fű, fák zöldellő levele, a virágok piros és kék, lila, sárga kelyhe, a legparányibb sejttől a gigászi bálnáig (velük együtt minden hasznuk és minden hibáik) az állatok milliónyi alakja s formája, meg a csodálatos ember, ki Földünk formálja. Színpad vagy, hol felvonul sok jelmezes alak, s történetet mesélnek a sejtelmes színfalak; kiaknázásra váró, titkos lehetőség, melynek egyetlen határa a csillagos nagy ég; könyv, amelynek cselekményét minden élő írja, ott áll benne mindünk összes öröme és kínja; világfa, mely ágak és hajtások százát hozza, s minden levelén...