Részegek és józanok

 

Részegek és józanok

Egy kopott kanapén ülök, a kezemben pohár
alján egy deci olaszrizling bódult táncot jár,
ring ritmikusan a villódzó, visító fénnyel
a zenére, amelytől furcsán hangos az éjjel.
Hiába tömeg, egy kép magát belém harapta:
én alig ittam, te felöntöttél a garatra.

Szinte ide hallom, ahogy akadozó nyelvvel
ajkaidról száz homéroszi hősköltemény kel
kitalált, eltúlzott és megélt kalandjaidról.
Tekinteted megakad rajtam. Szembogaradból
tűnik a fény pillanatra – hogy szakadjon a gát,
jöttödben felhajtasz egy vörösáfonyás vodkát.

Mindig így kezdődik: ártatlan beszélgetéssel.
Forró közelséged cserfes félhomály fedi el
a többiek elől (miért félsz, hogy bárki figyelne?),
nem vesz célkeresztbe semelyik haver figyelme,
mégis öt perc után jön a szokásos mondatod:
Gyere velem ki, hátha látunk hullócsillagot!

Idekint minden csendesebb, és hűvös van kicsit.
Lúdbőrzök, mire rám adsz egy barna kötött pulcsit,
a sajátod… Belepirulok sokadjára is,
miközben lehuppanunk. Háttámlánk öreg kőris,
a holdfény lát csak minket s kuncog kicsit talán:
megcsillan szádra száradt vörösáfonyás vodkán.

Ülünk. Mögöttünk, az utcán elhúz egy Land Rover,
magnójából ide hallik a Wish You Were Sober…
Jobb lenne, de ez jutott – s már erre se gondolok,
mert fekete szemeid, igéző turmalinok
megrészegítenek. Vágyad magát körém fonja,
a csókod íze számon sör és vörösáfonya.

Reszketés, zihálás, forróság, illatok, ízek…
Olyan homályos minden, mintha én lennék részeg.
Ennyi mentségem sincs – józanul bódítottál el
újra, s fogsz is még. A pólómat lassan veszem fel,
hogy tovább nézhesselek… De nem örök a csoda:
nem te csókoltál, csak a vörösáfonyás vodka.

E lopott légyottok mérgezett méz mindkettőnknek:
te szégyenkezve tagadod, én némán szenvedek.
Nem tudsz vagy nem mersz józanul is szeretni engem?
De én vagyok a bolond – rendre remény ébred bennem,
hogy lehetsz egy nap botrányos-büszke Oscar Wilde.
Csak az ital bátorít, te modern Matthew Fairchild.

Kábítsd hát magad, ha neked úgy kényelmes, de én
megállok e delíriumos ösvény elején;
több az élet titkos, részeg szeretkezéseknél.
Carpe diem… Egy darabig. Mert közelít a tél,
ott kopogtat, hol könnyeiddel lesz tele a kád,
s megissza az utolsó vörösáfonyás vodkád.

2025. 08. 06.