A második kendergócpusztai közjáték

 

A második kendergócpusztai közjáték
A zártosztály vagányai

A Ráctótkörtési Speciális Bűnözői Elmegyógyintézet harmadik emeletének C szárnyának celláiból halk blugy-blugy-blugyok szűrődtek ki. Ez igencsak meglepte Teperős Lacit, aki tizenkét éve volt az intézet lakója. Naponta kétszer (nevéhez híven), azaz bekerülése óta 8766 alkalommal végigmasírozott a teljes épületen pincétől padlásig, ám egyszer se hallott ilyesféle hangokat. Lehet, kezdek megbolondulni? – gondolta. Logikusnak tűnt, elégre elmegyógyintézetbe zárták.

Kényszere és kíváncsisága eposzi küzdelmet vívtak. Nem akarta megszakítani útját, hisz bármilyen szélsebesen teper, nem ér az étkezőbe vacsorára, ha sokat vacakol itt, akkor pedig lemarad a dejós tésztáról, ami messze a legjobb étel a hónapban. Ugyanakkor egyre jobban fúrta oldalát a tudni vágyás: ugyan mik adják ki ezt a hangot?

Gyorsan körülnézett, s mikor látta, nincs a közelben a rettegett Kakadu, se a Szőke Amazon, a legvérmesebb ápolók, halk füttyszóval magához hívta Fényevő Gabit.

– Hát te? – kérdezte cérnavékony hangján a cérnavékony hölgy. Tekintve, hogy minden energiaszükségletét fotoszintézisből kívánta fedezni, nem voltak súlyproblémái – legfeljebb szeles időben. Ezért hordott magával nehezék gyanánt egy köteg pampafüvet.

– Nem értem – felelte szűkszavúan Teperős Laci, mert sétálni szeretett csak, beszélni nem igazán.

– Mit?

– Hallgasd!

Rövidesen Fényevő Gabi fülét is elérték a szokatlan hangok. Bár ő semmit se talált szokatlannak egy olyan zártosztályon, mint az övék. Egyszer látott egy tengeri csillagot, aki azt állította, hogy ő a Göncölszekér lehullott kereke, s vissza kell jutnia az égbe. Kételkedett benne, hogy sikerült, mert másnap az ablakán kinézve egy csillag alakú lyukat látott az intézet falai mellett a földben.

– Nem furcsa? – firtatta Teperős Laci. A nádszálkarcsú hölgy megvonta vállát, bár valószínűbb, hogy az épp bekapcsolt légkondicionáló keltette fuvallat volt a ludas.

– Átlagos, itteni mércével. Talán bezártak egy rakás autokrata hajlamú halat, vagy haj hallamú… izé, hal hajlamú autokratát.

– Illene köszönnünk nekik.

– S ehhez miért kellenék?

– Zárva vannak a cellák.

– Mivel ez egy zártosztály, nem meglepő.

– Változtass ezen!

– Hogyan?

– Nyisd ki őket!

Fényevő Gabi bosszúsan felsóhajtott. Jellemző: csak arra kell, hogy bámulatosan karcsú ujjaival szűk helyekre bejusson. Bezzeg amikor a fotonalapú diétáról tart esti kerekasztalbeszélgetést, a kutya se jön el (vagyis tulajdonképpen de, a vén Félholt Péter még vénebb basset houndja, Süti, rendszeresen odatotyog némi extra krinolin reményében). Hálátlan világ! Már-már azon volt, hogy nagyjelenetet rendez Teperős Lacinak, de rájött, ahhoz színházművészetis végzettség kell, neki pedig csak OKJ-s gabonatermesztő-oklevele van. Úgyhogy letett a direktori tervről, s mutatóujját az első cella zárjába illesztve kinyitotta azt.

Ami ezután következett, azon tejesen meglepődött. Nyílt az ajtó, s egy kisebb cunamikölyök erejével felérő tejhullám ömlött ki rajta, mely elsodorta, s falhoz csapta mindkét bámészkodót. A tejjel együtt pedig egy veretesen káromkodó, a fehér folyadéktól püffedt és csatakos plüssbárány landolt a folyosón. Említett puhatestű (nem csigát vagy polipot értek alatta; elvégre egy plüssbárány teste puha, nem?) nagyon sok mindent mondott, ám ezek többsége igen pikírt és ronda, még a névelőket is épp csak tűrné a tinta. Onnan vétetik hát fel a krónika fonala, mikoron haragja kicsit lecsillapodván, csípőre tett kézzel az ijedt Teperőshöz és Fényevőhöz fordult:

– Ti meg kik vagytok?

Ha nem lett volna kába a hirtelen és szokatlan események (no meg a kizúduló tej) súlyától, Fényevő Gabi valószínűleg jól kiosztja Sálast (merthogy ő volt az, a mi kedvenc káromkodós plüssbarink), mondjuk úgy, hogy „A szó, amit keresel, a köszönöm!” vagy hasonló. De így csak annyira futotta, hogy:

– Egek ura…

– Elég girnyó vagy ahhoz képest, hogy az egek ura vagy, de ki volnék, hogy ítélkezzek – vont vállat Sálas, majd Teperőshöz fordult. – És benned kit tisztelhetek?

– Laci. Teperős Laci. Ő meg Fényevő Gabi.

Sálas felvonta a szemöldökét.

– Csak nem valamiféle alacsony költségvetésű, leselejtezett szuperhősök vagytok?

– Tudtommal nem. Szimpla bolondok vagyunk.

– Ó, így minden világos.

A plüssbárány ekkor a többi cellára mutatott.

– Segítenétek kiszabadítani a barátaimat?

– Barátaidat? – jutott szóhoz nagy nehezen Fényevő Gabi. Sálas kezdett türelmetlen lenni. A huzatos folyosón egyre jobban fázott tejtől nedves bundájában.

– Most miért vagy így meglepődve? Egy plüssbáránynak nem lehetnek barátai? Micsoda diszkriminatív feltételezés!

Teperős Laci és Fényevő Gabi úgy vélték, jobb, ha ne vitatkoznak. Nekiláttak szép sorban kinyitni a többi cellát is. Gabi bajlódott a zárral, Laci pedig igyekezett megóvni vékonydongájú kórtársát a tejáradatoktól. Minden rendben ment az utolsó zárkáig, amiből ugyanis nem özönlött ki tej, helyette viszont kirobbant tizenhét nyivákoló, éhes macska, s szó szerint lerohamozták kiszabadítóikat. Miután tisztára nyalták őket, a folyosót beborító tejre vetették magukat, mialatt a többi frissen szabadult igyekezett rendbe szedni magát.

– Tejesen kikészültem – jegyezte meg nyögve Julis, a Szivárványszínű (bár jelenleg tejfehér) Szemétláda.

– Betejesültek legrosszabb rémálmaim – így Kala Pál.

– Nem erre gondoltam, mikor azt mondták, itt tejben-vajban fürösztik az embert – morogta Endre.

– Elég a nyavalygásból! Még nem vagyunk tejesen szabadok – vágott közbe a Vérteskozmai Borzasszony, majd az egyre zavarodottabb megmentőikhez fordult. – Mindnyájunk nevében köszönjük, hogy kiszabadítottatok minket! Tudom, idebent sokan állítják, tévedésből kerültek be, de mi tényleg. Bosszúból vetett minket magánzárkába az Ablaki Ábraember. Ki kell jutnunk innen, hogy megakadályozhassuk a gonosz tervét.

– Az nem lesz egyszerű – sóhajtott Fényevő Gabi. – Legutóbb Félholt Péter próbálta meg ötven évvel ezelőtt. A fáma szerint akkor lett félholt. Az ápolók és az őrök szigorúan veszik, hogy bent tartsanak mindenkit.

– Szerinted le tudnánk gyűrni őket? – fordult Endre a Borzasszonyhoz. Az ingatta a fejét.

– Kétlem. Számbeli fölényben vannak. Plusz nem ismerjük a helyet eléggé. Legalábbis egyelőre.

– Egyelőre mi? – kérdezte Kala Pál.

– Mindkettő.

– Költői kérdés volt.

– Ez meg BORZalmas válasz. Na szóval: további segítőkre lesz szükségünk, mégpedig az itteniek közül.

– Ránk gondolsz? – csuklott rémülten Fényevő Gabi.

– Momentán arra gondolok, hogy fogom megszorongatni az Ábraember torkát, de igen, veletek akarok szövetkezni. Lefogadom, szeretnétek kijutni innen. És bizonyára vannak többen, akik így gondolják.

Teperős és Fényevő összenéztek. Pillantásuk sok mindent elárult.

– Valóban létezik egy titkos szövetség. A zártosztály vagányai néven működünk, és a szökést tervezzük Félholt Péter vezetésével – fecsegte az említett pillantás, mire Teperős meglegyintette.

– Elhallgatsz, te szemtelen!

– Ne légy ennyire keményszívű, egy oldalon állunk – csitította a Borzasszony. – Elmondom a tervet: beépülünk közétek, eljátszuk a bolondot. Szerintem némelyünknek nem is kell sokat színészkednie. Közben ti bemutattok minket ennek a titkos társaságnak, s együttes erővel megvalósítjuk a szökést. Nekünk különleges képességeink vannak, plusz odakint három további barátunk, akik segíteni fognak.

– És az egyiküket megszöktettük innen – szólt közbe Sálas. – Azért kerültünk ebbe a lepratelepbe.

– Megszöktettetek valakit? – hüledezett Fényevő Gabi. – Nem hazudtok.

– Olyannak nézek én ki? – kérdezte ártatlanul a Szivárványszínű.

Rövid lamentálás után Fényevő Gabi és Teperős Laci döntöttek: bemutatják a csapatot a zártosztály vagányainak. Intettek, hogy kövessék őket (Nekünk viszont nem intett, csupán Sálas, egyezményes nemzetközi jelet, úgyhogy magukra hagyjuk őket egy időre, addig tessék szépen mást olvasgatni!)