Földi csillagok

 

Földi csillagok

Éjszaka szállt hazafelé a lomha repülő,
szelekből font kötél vitte, az égen feszülő.
Ablakából kíváncsian lenéztem a földre,
ezer város pislogott rám csillagruhát öltve.

Pont olyannak látszott, mint az ég, csak megfordítva:
tintaszínű sötétség, mely hideg, mint egy kripta,
rajta fénypöttyök, mik innen aprónak tetszenek,
ám valójában gigászok – bolygók, házak, hegyek.

Olyan szép és olyan békés, nem durva és bántó,
az ember fájó szemére vad pislogást rántó…
Így láthatnak minket talán az égi vándorok:
sokmilliárd kis csillag, mi a földön csámborog?

A csillagfényes égbolt szép, és szép lehet a föld,
ha minden éjjel szerény fényű csillagruhát ölt,
és szép lehet bármelyikünk, ha szemét lehunyja,
és magából a világra csillagfényét ontja.

Egy mosollyal, kedves szóval vagy segítő kézzel,
áthűlt utast megkínálni teával és mézzel,
a közösen átéltekből emlékcsokrot kötni,
minden jónak örülni, míg elmúlik a többi…

Ezek vagyunk vagy lehetünk mi: földi csillagok,
tőlünk borul fényárba az árnyékszínű csarnok.
Pettyezzük hát fénypontokkal az öreg világot,
vigyünk minden éjszakába szép csillagvilágot!

2024. 12. 02.

(Kép: Urbanlegends.com)