Cserni András szerzői felülete

  A strázsa sipkája Fénybe borult a királyi kastély, ünnepet ülnek: bál van és estély. És hogy a vendég mind jól mulasson, árny ne lopózzon végig a hallon, körbe az ajtók és kapuk alján stárzsák állnak az éjjeli gályán. Egyikük, arca maszkja alatt, még elszántabb tüzű buzgósággal ég: felszerelése oly makulátlan, mintha ragyogna csillaggá váltan, mert hivatása élete néki, s mércének a tökéletest érzi. Így lehet aztán, hogy másnap reggel, mikor az ágyból friss fejjel felkel, rémült grimaszra tátja a száját, mert fekete szőrből varrt kucsmáját, azt, ami minden strázsafej éke, nem leli, s tudja mindennek vége. Nézi az ágyon, nézi a földön (várja a rideg és néma börtön…), szekrénybe néz, nem leli ott sem (pánikja fáján sok gyümölcs terem…), nincs nyoma itt bent, nincs nyoma ott kint (életétől keserű búcsút int…) Király elé áll bűnbánó arccal, mint mennyből kivetett, bukott angyal, bűnhődni akar a tömlöc mélyén s csüngni a halál hosszú kötelén. De a kirá...

  Az iramszarvas vágtája – Scepa Trotota története – Csillagos köntöst öltött magára az éjszaka. A tiszta égboltról lágyan omlott a tájra a halvány fény, visszafogott derengésbe burkolta az erdőt. A patak csobogása törte csak meg a csendet, nem sok élőlény járt-kelt e késői órában. Kettőre sütött csak a finom holdsugár: az ezüstös víztükör fölé hajoló iramszarvasra, s a bokrok rejtekéből a fenséges állatot kémlelő lányra. Bár öltözéke nem arról árulkodott, Scepa Trotota előkelő család sarja volt. Napközben szép ruhában s bűbájos mosollyal rótta a folyosókat, lakomákon vett részt, varrt, hölgytársaival beszélgetett, éjszakánként viszont köpenybe burkolódzott, s nekivágott az Agancsos körüli erdőnek. Mindezt azért, hogy csodálhassa ezt gyönyörű teremtményt, családja címerállatát. Kiskora óta elbűvölte a középen osztott, kék-zöld mezőben vágtázó iramszarvas. Tudta, ezek a mitikus vadak ritkák, s félnek az embertől, megpillanatani se könnyű őket. Ő azonban reménykedett. A vadá...

  Megérint a múlt A múzeumi vitrineknél megérint a múlt. A parázsló kehely, a lámpás melyben láng gyúlt, a kövér amforák, a délceg, büszke szobrok – ezer, mítoszt némán mondó, festett, vésett torok –, és szarkofágok, rosette-i kő, Narmer-paletta, maszkok, díszek, kőfejek (mind törzsi kéz faragta). A csontok, kövek előtt állva megérint a múlt. Ez az az őslény a könyvlapról, mi mocsárba fúlt, s ott a szarvas, az alka, meg a „rettenetes kéz”, a lépcsőről a tömegre kőszemű Darwin néz, s lám! itt a naplója – e lepkét ő gyűjtötte be… A folyosókat járja az elődök szelleme. A Globe-nál és a sírköveknél megérint a múlt. E színpadon párszáz éve eljátszott viszály dúlt, és ő maga kérdezte tán: lenni, vagy nem lenni? S a sírköveken oly nevek, kikből nincsen már semmi, csak pár ködös évszám, történet és kép egy könyvben – de míg hantjuk van, nem felejtődnek el egykönnyen. Akármerre járok, mindenhol megérint a múlt. E sok civilizáció, állat, ember elmúlt, s mit ért belől...

  A magányos majom balladája Üveg-beton palotában szelet dzsungel pompáz: trópusi fák, esőillat, színes virág vagy száz, egy igazi édenkert. És benne egy szem úrként majom gubbaszt lombos ágon – de cseppet sem önként. Arcára a búskomorság örök vonást vésett: nem tud örülni, hogy kapott ennyi jót és szépet, nem tudja, csak néha-néha dicsérni jó sorsát, mert dúlt szívvel kell rágja a magányosság-torzsát. Minden színes szirom szürke pislogássá fakul, minden illat a kelyhekben marad örök rabul, minden falat keserű lesz s a puha lomb érdes, míg szíve a mellkasában egymagában verdes. Az emberek nem értik, hogy miért búsul magában, gazdag édenkertjében a veszélytől elzártan. Azt gondolják, többre vágyik ételből, italból, kényeztetik hát, míg olybá tűnik, nem lakott jól. De a szegény majom szívét nem tudják etetni, s bánata a lassú halál ígéretét rejti: alig eszik, alig mozog, nem vidítja játék, úgy gubbaszt egy sarokban, mint lassan fogyó árnyék… Az emberek fela...

Recenzió az Élet összes arcához Cserni – már a név zeneisége is kedves, visszarepít az emlékekbe.   De hagyjuk a dicsőséges múltat, a jelen is biztató. A gyermek beváltotta a hozzáfűzött reményeket: regényei lebilincselő cselekményessége beszippant, elvarázsol. Versei pedig a költészet teljes tárházát felvonultatják: a líra minden műfaját megtalálni nála, és tartalmi sokféleségéről is beszélhetünk. Igaz ez második verseskötetére is, melynek címe: Élet összes arca. A kötetben hetvennégy költemény kapott helyet három ciklusba s hat részbe rendezve. A ciklusok címe ellentétpárokra épül: Képzelet és valóság; Mélységek és magasságok; Kezdettől a végzetig. Mindezeket kiegészíti egy-egy kötetindító, és -záró ars poetica, valamint a ciklusok elején álló, cím nélküli vezérversek, melyek akrosztichonjai is sejtetik az elkövetkező versek fő tartalmiságát (kiolvashatók a BABONA, ÉREZNI és UTAZÁS szavak). Valóban megjelenik az élet összes arca… A következőkben az egyes részeket, s a szá...

  Leszámolás a Nagyvárad téren Első rész: Szemtelenség a harmadik hatványon Az utóbbi időkben a fókák kezdtek borzasztóan elszemtelenedni. Mintha azáltal, hogy felvásároltak pár tekintélyes méretű pesti bérházat, mindjárt megmondhatnák, ki és milyen dallamot ugasson. Felháborító. Igaz, nem indult ez ilyen radikálisan. Először csak megszólaltak. A szájtáti állatkerti látogatóknak előre köszöntek, hogy „Alászolgja!” meg „Jó napot kívánok!” Biztos vagyok benne, ha kalapjuk lett volna, megemelik. De nem volt – akkor még. Ugyanis csodálóik csordája ajándékokkal kezdte elhalmozni őket a jeles mutatványokért cserébe. Kaptak halat, pöttyös labdát, jeges-tengeri útikönyvet, ám egy idő után már szabályosan utasítgatni kezdték a pesti honpolgárokat, hogy milyen minőségű adományt szíveskedjenek színük elé helyezni, s milyen rendszerességgel. Ha pedig valaki ellenkezni mert, azzal különös kegyetlenséggel bántak el: Trafóka nevű társuk eszkimó bundabugyivá transzformálta őket. Brrr, borzalo...