A viszály vége

 

A viszály vége
– Egy történet a Róka Királyságból –

Az Elhagyatott Erdő peremén, a fák árnyékában tárgyalóasztalt állítottak fel. Vegyes társaság ülte körül: rókák, nyulak, emberek. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget.

II. Rikmond, a Róka Király tettetett mélázással leplezte valódi érzéseit. Még nem jutott dűlőre, jó ötlet volt-e engedni annak a furcsa ötletnek, hogy egy előkelő, egy ember közreműködésével tárgyaljon békekötésről egyik legádázabb ellenségével a Nyúl Királysággal.

Lopva szemügyre vette a két főkolompost. Lagopus Almondin, a nyulak egyre vénülő királya, akivel két éve áll hadban, mióta csak trónra jutott. Lassan egy évtizede húzódott e konfliktus, s azt megelőzően is rendszeres incidensek, villongások jellemezték a két királyság kapcsolatát. A Nyúl Királytól és Rikmondtól egyelő távolságra helyt foglalt középkorú férfi, Regoi Trotota e viharos viszonyra kívánt megoldást találni amódon, hogy tárgyalóasztalhoz invitálta a feleket, és vállalta egyfajta közvetítő szerepét. Rikmond sose hallott ilyesmiről, s kételkedett benne, hogy nyulak és rókák valaha jó kapcsolatot alakíthatnának ki. Mégis eljött, mert volt Trotota nagyúrban valami… meggyőzőerő. Ügyesen csavarta a szavakat, miközben még csak nem is súrolta a tiszteletlenség határait. Az ékesszólói képességek imponáltak a királynak adott hát egy esélyt ennek a tárgyalásnak, még ha sokat nem is várt tőle.

– Örvendek, hogy felségeiteket itt köszönthetem – kezdte meg a hivatalos részt Regoi Trotota. – Mint azt előzetesen is kifejtettem, azon célból gyűltünk össze, hogy a királyságaik közti, régóta tartó feszült viszonyt lezárhassuk, s egy új, békés korba lépjen a nyulak és rókák népe. Tudom, ellenérzésekkel viseltetnek, hisz királyságaik lakói egymás ellenségei természetüknél fogva, préda és ragadozó viszonylatban. Én azonban hiszem és vallom, hogy civilizált állatokként ezen képesek lesznek felülemelkedni. Hogy ezt elérhessük, első lépésként arra kérem felségeiteket, osszák meg egymással szemtől szembe mindazon sérelmeket, amikért a másik felet tartják felelősnek, és nyilatkozzanak az elégtétel megfelelőnek tartott módjáról, mértékéről.

Rikomnd szemöldöke fölszaladt. Ilyesmire nem számított.

– Attól tartok, ezesetben napestig itt ülünk – jegyezte meg gunyorosan. Az előkelő elmosolyodott.

– Gondoltam erre az eshetőségre én is. Épp ezért közvetítóként egy apró szabályt fűzök a sérelmek vázolásának szakaszához, nevezetesen valós és súlyos dolog legyen, amelyre reális elégtétel kérhető. Ezt betartva úgy vélem, keretek közt maradnak a dolgok.

A Róka Király nem szólt. Kihívóan nézett a sokadik Almondin-házbeli koronás főre. A vén nyúl nem sokat teketóriázott:

– Sérelmezem, hogy jelen háború kirobbanása óta a rókák népe üldözi a nyulakat, szándékosan csak minket ejtenek prédául. Ez túlmutat a természetes zsákmányejtés szokásain, a célja kizárólag népünk gyengítése, akaratunk megtörése. Elégtételnek azonnali bocsánatkérést kívánok, valamint Ősökre tett esküt, hogy a bosszúvadászatot még ma befejezik.

– Merész – jegyezte meg fagyosan Rikmond. – Ezesetben én pedig nehezményezem, hogy a nyulak a határainkat védő tövisbozót leveleit rendszeresen lerágják, elpusztítva ezzel a bokrokat, gyengítve a védelmi rendszerünket. Ezzel nem csak a hadakozással érintett katonák, hanem ártatlan kölykök is közvetlen veszélybe kerülnek. Elégtételnek szintén bocsánatkérést várok el, valamint Ősökre tett esküt, hogy a rongálás abbamarad.

– Mindkét megállapítás jogos – vette elejét bármilyen civódásnak Regoi. – Felségeitek nem tagadják az állítások valóságalapját?

A Nyúl Király megrázta a fejét. Ez az apró gesztus több volt, mint az elmúlt időkben bármikor. Ha ő enged, nekem is illik – gondolta Rikmond.

– Én se tagadom – mondta.

– Kiváló – folytatta az előkelő. – Akkor javaslom, a békeszerződés szövegtervezetébe foglaljuk bele e két kötelezettség vállalását.

– Felőlem – sóhajtott a Róka Király. – Bár be kell valljam, azt hittem, ennél… gyakorlatiasabb szempontokat fogunk tárgyalni.

– Minden tisztelettel, felség, ez nagyon is gyakorlatias szempont. Hosszútávú együttműködés nem lehetséges szálkákkal a mancsokban. Az igazán jó béke esszenciája nem a területek sorsában vagy a hadisarc mennyiségében áll, hanem a múlt sebeinek orvoslásában, és a jövő fájának elültetésében.

Rikmond ezúttal se mutatta ki érzéseit, de magában elismerte, Regoi Trotota bölcsen beszél. Talán mégsem lesz olyan felesleges ez a hercehurca – gondolta.

A szokatlan tárgyalás folyt tovább. Látszott, hogy napszállta előtt nem fognak végezni, de a Róka Király többé nem bánta. Értette már, mit jelent a jövőért építeni. Felfogta a súlyát. Az ilyesmit nem szabad elkapkodni. Különösen egy királynak nem.