Nürnbergi útinapló 11.

Nürnbergi útinapló
Tizenegyedik rész: Héraklésztől Luxemburgi Zsigmondig

A múzeum legfelső emeletének termeiben, viszonylag kis helyen tekinthetők meg a huszadik századi műalkotások. Némi ellenérzéssel, előítélettel kapaszkodok fel a lépcsőkön, nem számítok arra, hogy különösebben mélyen megérintenek majd a (feltehetően) nehezen érthető, bizarr szobrok, képek, installációk.

Részint igazolódik csak a gyanúm. A kiállított tárgyak többsége valóban nem az én világom (nehezen tudom értelmezni az amorf, szögletes fejszerűséget és a madártollakkal teleragasztott füzetet), de akadnak köztük kifejezetten szépek, elgondolkodtatók, ötletesek. Diszkréten utal a század sötét szakaszára a horogkeresztes malacpersely; érdekes a korabeli, mindennapi használati tárgyakból szedett válogatás (tányérok, poharak főleg, de írógép is akad); egy drótokból készített domborműszerűség kifejezetten gondolatébresztő. A festmények többsége is meglepően tetszetős. Naturalisztikusba hajlóan realisták, megidézik a nyárspolgári élet pillanatait, a világháborúk iszonyú pusztítását. Mások pedig a szimbolizmus jegyében elvont gondolatokat közvetítenek – mint a színes háttér előtt táncoló aranyszobor portréja.

Nem időzünk el itt sokat, mert még rengeteg tárlat vár megtekintésre. Rövid tépelődés után úgy határozunk, a tizenhét-tizennyolcadik század műremekeit vesszük következőnek szemügyre. Elsőként impozáns bútorok akadnak az utunkba. Mindegyik barokkosan, rokokósan csicsás, számos faragvány díszíti őket. Kedvencem egy sokajtós szekrény, mely valószínűleg úgynevezett cabinet of curiositiesként funkcionált annak idején. Ez lényegében egy félig-meddig természettudományos gyűjtemény („csodaszekrény”), természetfeletti vonatkozású(nak vélt) darabokkal a főszerepben. Főleg a reneszánsz és a kora újkor időszakára volt jellemző ez a jelenség, akkoriban örvendtek nagy népszerűségnek.

Kicsit beljebb csodák igazi tárháza vár: a porcelánművesség remekei. Nagyon szeretem a szépen festett, színes, megkapó jeleneteket ábrázoló porcelánokat. Sokat bolyongok a vitrinek között, alaposan szemügyre veszem, lencsevégre kapom őket. Néhány emlékezetes példa: a nemeai oroszlánnal küzdő Héraklész, valamint az eget tartó Atlasz szobra; teáskészletek uralkodók portréival, királyi dinasztiák címereivel, állatokkal (az egyik kancsó szája madárfejet formáz); szarvasokkal díszített tálkák; puttók, kínai zenészek, kis papagájok asztaldísz gyanánt; méretes vázák gyönyörű, kék intarziákkal. Lehetetlen mindet felsorolni. Álmodozva gondolok rá, mennyivel másabb lehet egy ilyen csészéből teázni, mázas tálba merni a levest, miközben az asztalon Apollónt formázza a gyertyatartó. A hangulat, amit teremt, lefogadom, megváltoztatja a falat, a korty ízét.

Egy átvezető folyosóra érünk, ahol a középkor és újkor mesterségei, az egyszerű emberek mindennapi használati szerszámai kerülnek bemutatásra. Kapa, kasza, kalapács, ötvösmunkák, súlyok, ingák – rengeteg holmi. Egy korhű patika is berendezésre került, ebbe nem lehet belépni, csak az ajtó elé feszített kötélnél megállva szemlélni.

A következő terem, ahol kilyukadunk, váratlan meglepetést tartogat. Ólomkatonákra hajazó, kétdimenziós figurák komplexumai sorjáznak a vitrinekben. Látszik rajtuk, hogy gyűjthető darabok. Különös belegondolni, hogy annak idején ezeket igyekeztek megszerezni maguknak a szenvedélyes gyűjtők. Valószínűleg ugyanilyen különösnek vélik majd párszáz év múlva a bélyeg-, LEGO- és makettgyűjteményeket, mikor mindezek elfeledettek lesznek már, s új divat fog hódítani.

A tudománynak is szenteltetik egy rész. Asztrolábiumok, földgömbök, napórák, iránytűk kapnak itt helyet, valamint egy hihetetlen részletességgel kidolgozott hajómodell színaranyból. A kötelektől az árbocokon át a matrózokig mindent a „nap verejtékéből” (ahogy az aztékok hívták) készítettek. Bámulatos teljesítmény. Legalább ennyire megkapóak a régi könyvek, kódexek. Néhányuk nyitva áll a vitrinjében, megtekinthetők egyes oldalai. Műszaki és anatómiai rajzok szerepelnek rajtuk főleg, de egy okkult művet is találunk, melynek bemutatott oldala a mandragóragyökér helyes szedését ecseteli illusztrációkkal gazdagítva.

Ezután ismét a művészeteké a főszerep: pár ékszer és szőttes után egy nagy galériába érünk, mely a reneszánsz korabeli festészetnek hódol – Dürer képei is itt lesznek. Meg kell állnunk pihenni kicsit, mert a fényképezőgépem lemerülőben, addig az előttünk álló, mitológiai és bibliai témájú képeket nézzük, felidézzük a megörökített jelenetek mögött rejlő történeteket.

Legnagyobb örömömre és meglepetésemre nem csak egy festményt találunk a város neves szülöttétől. Egy polgárasszony és egy német festő portréja után őszinte döbbenettel csodálkozunk rá, hogy az a híres festmény, mely Luxemburgi Zsigmondot ábrázolja, és minden történelemkönyvben szerepel, egyfelől itt van kiállítva, másrészt ezt is Dürer festette, harmadfelől van egy „párja”, amely pedig Nagy Károly királyról készült, hasonló stílusban, egyező méretben. Boti később is többször kiemeli, egyik kedvence ez lett az egész múzeumban, s nem csodálom. Különleges élmény egy sokat látott alkotással szemtől szembe állni.

Újabb könyves termen haladunk át, majd szobrok közé érünk. Akadnak köztük ismeretlen alakokat megörökítők, de többek közt Héraklész is újra előkerül – ezúttal bronzba öntve küzd a lernai hüdrával. Innen újabb festménygalériába érünk, ahol találunk egy újabb csodát. Az egész falat elfoglaló alkotás több kisebb képből áll, melyek némelyike szintén kisebb képekre oszlik. Festmény a festményben, s mindegyik oly részletgazdag, oly aprólékos, hogy nem győzzük csodálni. Angyalok, a természet szépségei, portrék sorakoznak többek között.

A vége felé közeledve olyan termekbe érünk, melyekhez hasonlókat láttunk már, mégis tudnak újat mutatni. Hangulatos, félhomályos szobabelsőben mázas kandalló fogad; a harmadik képgalériában 17-18. századi képeket csodálhatunk; látunk szobrokat, egyházi relikviákat, tükröket. Élményekkel telítődve, a csodás műalkotások hatása alatt sétálunk ki lassan a főkapun. Jól elment az idő, benne járunk a délutánban, úgy döntünk hát, ma már nem megyünk sehova, csak friss pékáruért a boltba, utána vissza a szállásra, hogy befejezzük a Gyűrűk Urát. Remek lezárása ez a napnak és a nyaralásnak – holnap reggel ugyanis indulunk haza a vonattal. A visszaút pedig úgyis biztosan eseménytelen lesz – gondolom.

Nagyot tévedtem.