Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Tizenkettedik rész: Eseménytelen (?) hazaút Az utolsó napra program nincs tervezve, a szállást tíz óráig el kell hagynunk, de jóval hamarabb elindulunk, tekintve, hogy a vonatunk fél tízkor érkezik Nürnbergbe. Ébredés, reggeli után tempósan, de figyelmesen összecsomagolunk. Jómagam a „szajrégyűjtést” se hagyom ki, a bekészített, el nem fogyasztott tasakos cukrokat, instant kávét, teát és ásványvizet Boti szemforgatásától kísérve elcsomagolom. Az általunk vett, megmaradt ételek elosztásában se kér nagy részt, egy fél uborkán kívül mindent nekem hagy (többek közt rengeteg vajat, egy bontott étolajat, némi sajtot és felvágottat), azt is csak azért teszi el, mert én nem szeretem, ezért semmi kedvem magammal cipelni. Mikor mindent összeszedünk, utoljára körbenézek, hogy biztos semmi se marad itt, majd cipőt húzunk, a kulcsot a szállásadó által kért széfbe tesszük, és elhagyjuk az apartman-komplexumot. Az állomásra simább utunk van, mint idefele jövet, nem esi...

  Két szonett Bacchushoz I. A bor szonettje Itala a bánatnak a bor, Bacchus? Szőlőszemekből könny csorog hordókba, s jajgat a tő, a megcsonkított korpusz, a tiprástól őt senki meg nem óvja? Vagy örömkönnyeket sírnak a szemek? S boldogságuk bére, hogy kifacsarjuk, kisajtoljuk belőlük? Nem értelek, Bacchus: hogy adják vérük, könnyük, húsuk? Ha a bor lényegét se érthetem meg (áldozat-e, mi gyilkosától remeg, vagy ujjongó hérosz nagy küldetéssel), az ember mikéntjét hogy foghatnám fel? S Olümposzról látszik, sír, örül agyunk? …Onnan mi is csak szőlőszemek vagyunk. II. Az őrület szonettje Alattvalód lettem, látod? Miattad… Ilyen az emberi elme: törékeny; tagadd meg tőle a tudást, s meghasad, mert zseni s őrült közt a határ keskeny. Hát költözz belém, és falj fel egészen, legyek a világ címeres bolondja! Mert csak a bolond szólhat be merészen úgy, hogy haragját magára ne vonja égen-földön lakó nagy hatalmaknak. Vállalom, hogy leköpnek, kigúnyolnak, kés...

  Részegek és józanok Egy kopott kanapén ülök, a kezemben pohár alján egy deci olaszrizling bódult táncot jár, ring ritmikusan a villódzó, visító fénnyel a zenére, amelytől furcsán hangos az éjjel. Hiába tömeg, egy kép magát belém harapta: én alig ittam, te felöntöttél a garatra. Szinte ide hallom, ahogy akadozó nyelvvel ajkaidról száz homéroszi hősköltemény kel kitalált, eltúlzott és megélt kalandjaidról. Tekinteted megakad rajtam. Szembogaradból tűnik a fény pillanatra – hogy szakadjon a gát, jöttödben felhajtasz egy vörösáfonyás vodkát. Mindig így kezdődik: ártatlan beszélgetéssel. Forró közelséged cserfes félhomály fedi el a többiek elől (miért félsz, hogy bárki figyelne?), nem vesz célkeresztbe semelyik haver figyelme, mégis öt perc után jön a szokásos mondatod: Gyere velem ki, hátha látunk hullócsillagot! Idekint minden csendesebb, és hűvös van kicsit. Lúdbőrzök, mire rám adsz egy barna kötött pulcsit, a sajátod… Belepirulok sokadjára is, miközben le...

  Űzött hölgy Vad vihar döngeti az égnek ajtaját, árnyak közt lapuló csak villámfénynél lát… A festő ablakát szél zörgeti vajon, vagy mentsvárat kérnek fénytelen hajnalon? „Irgalmazzon nekem, tisztes, jó művész úr! Nyomomban az ördög, ha utolér, leszúr… Eresszen, bocsásson be a műtermébe, életem óvja meg! Bármit adok érte…” „Ki kerget? Mér’ kerget, árva, űzött leány?” „Kettőnk között titok, és méhemben talány…” „Kerülj be, itt bújj el! Megóvlak, ha tudlak.” „Erős lesz-e hozzá? Vele kutyák futnak.” Töpreng a vén festő: ugyan, mit tehetne? Műterme túl kicsi, hogy elrejtse benne… Szeme ekkor ritka ecsetjére téved, s eszébe jut egy rég feledett történet: Erdő ölén egyszer vérző ifjút látott, hát széthasogatott egy drága kabátot, legdrágább kincsét, s bekötözte azzal, megetette édesgyökerű haraszttal. „Kegyes lelkű festő, lásd, kivel van dolgod. Erőt adok neked: úgy lesz, ahogy mondod, ha kezedbe veszed e bűvös ecsetet, s kiáltod a csengő tündéri nevemet.” ...

Nürnbergi útinapló Tizenegyedik rész: Héraklésztől Luxemburgi Zsigmondig A múzeum legfelső emeletének termeiben, viszonylag kis helyen tekinthetők meg a huszadik századi műalkotások. Némi ellenérzéssel, előítélettel kapaszkodok fel a lépcsőkön, nem számítok arra, hogy különösebben mélyen megérintenek majd a (feltehetően) nehezen érthető, bizarr szobrok, képek, installációk. Részint igazolódik csak a gyanúm. A kiállított tárgyak többsége valóban nem az én világom (nehezen tudom értelmezni az amorf, szögletes fejszerűséget és a madártollakkal teleragasztott füzetet), de akadnak köztük kifejezetten szépek, elgondolkodtatók, ötletesek. Diszkréten utal a század sötét szakaszára a horogkeresztes malacpersely; érdekes a korabeli, mindennapi használati tárgyakból szedett válogatás (tányérok, poharak főleg, de írógép is akad); egy drótokból készített domborműszerűség kifejezetten gondolatébresztő. A festmények többsége is meglepően tetszetős. Naturalisztikusba hajlóan realisták, megidézik ...

  A kormányzó felemelkedése – Egy történet Varjúfészekből –   Laurent Zyork, Varjúfészek elöljárói tanácsának elnöke a tükörképére meredt. Komor tekintete nem ragadt meg elegáns ruházatán, mint általában. Túl sok gond nehezedett a vállára, hogy efféle apróságoknak nagy jelentőséget tulajdonítson. Az elmúlt hónapokban sorozatosan érkeztek a csapások, baj bajt követett. A télvíz megrongálta az öreg, rossz állapotú utakat, így dél felől nem tudtak többé eljutni a partiába a kereskedők – csak a legbátrabbak vállalkoztak rá, s ők se mind értek el a messzebbi városokba. Alapanyagok híján megbicsaklott az ipar, egyes áruk hiánycikké váltak, ami elégedetlenséget szült, a piaci bevételek csökkenése miatt pedig több város és előkelő megadóztatta a fennhatósága alatt élőket. Recsegett-ropogott az eddig szilárd hatalom, egyre több városvezető és családfő aggódott a jövője miatt. Addig-addig szőtték a szót, míg végül a Zordon-Perem Partia kormányzója, Carolus Aratork egyeztető ülés...