Nürnbergi útinapló 10.

 

Nürnbergi útinapló
Tizedik rész: Művészeti időutazás

Az utolsó teljes napunkon se kell sietni reggel. Bár tudjuk, az ekkorra tervezett Germán Nemzeti Múzeum hatalmas, gyűjteménye pedig gazadag, csak tízkor nyit és alig negyedórára található tőlünk. Kényelmesen megreggelizünk (ezúttal rántottát készítek, hogy fogyjon a tojás, és Boti tanácsára nem olajon, hanem vajon sütöm; sokkal jobb így, valóban más ízt ad neki, ahogy útitársam állította), majd a Google Térkép útmutatását követve elsétálunk a múzeumhoz.

Az épület modern, nem hasonlít a Szépművészeti Múzeum vagy a British Museum történelmes idéző, klasszicista szépségű csodájához. Gigantikus méretei azonban impozánsok. Sejtjük már, amikor „hatalmas” gyűjteményről olvastunk, az nem átlagos hatalmasságot takart. Ez a hely akkora, mint a londoni kétharmada. Még biztosabbak leszünk benne, hogy az egész napot itt töltjük, mikor vetünk egy pillantást a térképre. Három szinten terpeszkedik a kiállítás, mely Németország számtalan műremekét tartalmazza kronológiai tematika szerint csoportosítva. Az őskori termektől a középkor, majd a reneszánsz és az újkor időszaka, végül a XIX. és XX. század alkotásai következnek. Több, mint ötven terem vár ránk. Bizakodunk, hogy mindent kellően be tudunk fogadni.

Az időrendiséget nem egészen tartva a legközelebbi tárlatnál indítunk, a kora középkor tárgyi emlékeinél. Változatos tárgyakat csodálhatunk: akadnak ékszerek, pecsétgyűrűk, uralkodói palástok, a leglátványosabb pedig egy ezüstláda, melynek rombusz alakú lemezeire apró alakok vésettek.

Külön teremben kapnak helyet az egyházi relikviák, vallási emlékek. Kelyhek, imakönyvek, faragott és kőből vésett keresztek sorakoznak. Akad köztük egyszerűbb, kezdetlegesebb, és kifejezetten díszes is.

Az egyik középkori teremben különös állatszobrokra figyelek fel. Jobban megnézve látszik, hogy a kutyák és oroszlánok valójában kancsók. Szokatlan formájuk minden bizonnyal a lakomák díszévé tette őket annak idején.

Szőtteseket is kiállítanak. Egy kellően elsötétített helyiségben, ahol fény nem árthat az öreg anyagnak, fonálba szőtt történetnek lehetünk szemtanúi. A stílusuk hasonlít a Képes Krónika illusztrációiéhoz, a téma pedig bibliai és történelmi események. Lakomákat, egy uralkodó halálát, Sámson történetét, Jézus Jeruzsálembe vonulását örökítették meg többek között.

Éles váltás következik, visszaugrunk az időben pár évezredet. Az őskori kincsek felé vesszük az irányt, ahol teljesen más jellegű szépség fogad minket. Itt a réz, arany és díszes kövek kerülnek középpontba. Fibulák (jellegzetes őskori ékszer), karkötők (a ma újra divatba jövő ásványékszerek akkori változatai), nyakékek, korsók, fegyverek. Mindegyik mintha a történelemkönyvek lapjairól elevenedett volna meg.

A térkép jelzi a múzeum tucatnyi legnagyobb látványosságát, melyeket vétek kihagyni. Köztük van egy eredeti Dürer-festmény is (elsősorban ezért akartam ide jönni), az őskori résznél pedig egy „nap-pap fejfedőt” jelez. Mikor megtaláljuk, szánk tátva marad a döbbent csodálattól. A hosszúkás, kúp alakú tárgy sokkal nagyobb, mint gondoltuk, legalább 1,5 méter. Színaranyból van és apró, vésett mintázat díszíti. Ámulatba ejtő, hogy tudtak történelem előtti időkben élt őseink ilyesmit létrehozni kezdetleges eszközeikkel, és igen zavarba ejtő, hogy ezt vajon hogy viselte bárki a fején, ha alóban erre szolgált egyáltalán?

Hamarosan elfogynak a korsók, fibulák, s visszatérünk a középkorba. Hangulatos folyosó vezet a gótikus építészet termébe. A csupasz kőfalak között valóban a lovagok idejében érezheti magát az ember. A folyosóról pedig kis termek nyílnak, amiket útközben megtekintünk. Apró kincseket rejtenek, többek között egy híres állatmesék képeivel díszített kályhát, régi bútorokat és egy sárkány-baziliszkusz küzdelmet ábrázoló szőttest látunk.

Az építészeti emlékek több, hatalmas teremben kapnak helyet. Ezek mind az idő vasfoga által kikezdett, csak romokban megmaradt épületek darabjai, amik itt leltek újra méltó helyre. Az egyik helyiség különösen megkapó: úgy alakították ki, hogy az ember azt hiszi, valódi középkori épületben áll. De a hatalmas szobrok, fal- és oszlopdarabok is tekintélyt parancsolnak. Egészen eltörpülünk mellettük.

Festmények, ikonok kapnak közöttük helyet. Aprólékosan kidolgozott, csodálatos alkotások, néhányuk szintén monumentális. Az egyik, mely valószínűleg oltárkép lehetett, különösen hatalmas: nyolc kép aranykeretbe foglalva, két szárnya nyitható-zárható.

Röpül az idő: lassan dél felé jár, és jószerivel még semmit se láttunk, közben mégis rengeteget. Úgy döntünk, egyes részeknél, amik nem érdekesek annyira, gyorsítunk majd, hogy biztos maradjon idő a legszebb tárlatokra. A fegyverkiállítás azonban nem ilyen. Hosszan csodáljuk a páncélokat, alabárdokat, díszes markolatú kardokat. Ezek Mistariát idézik számomra. Gondolatban újraélem a csatákat és kalandokat, amiket hőseimnek kellett. Emellett tüzetesen keresem (ahogy az eddigi termekben is tettem) az esetleges mitológiai vagy folklorikus utalásokat, csemegéket a kiállított tárgyakon. Nincs nagy szerencsém, a vadászat előtt tisztelgő kiállításrész azonban kárpótol: gyönyörű, kézzel festett ivókorsók, köztük kínai porcelánnal; valamint tematikusan elrendezett fegyverek és trófeák – utóbbi csak jelzés szinten.

A sok nézelődés az étvágyunkat is meghozza. Keresünk egy sarkot, ahol lehet enni, s elköltjük kicsit kései ebédünket, majd jóllakottan vágunk neki a lépcsőháznak, hogy szemrevételezzük a harmadik emelet egyetlen kiállítását, a huszadik század műalkotásait.