Cserni András szerzői felülete

  A hatalom hívása – Arnold Tork története –   – Mi tesz naggyá egy embert, Arnold? – hangzott el a vén tanítómester kérdése. A Tork-család legénykorú sarja szálegyenesen, nyugodtan ült helyén. A nádpálca sújtásai és a pofonok belénevelték, hogy jól rejtse el valódi érzéseit s véleményét. Aki ránézett, azt hihette, érdeklődve issza a bölcs öreg szavait. Valójában egyáltalán nem érdekelte mindaz, amire az apja, Deines Tork parancsára okította. Egyedül a hadakozás, a fegyverforgatás izgatta a lánglelkű ifjút. – A tettei? – Ne kérdezz, felelj! – mordult rá az öreg. – És fejtsd ki jobban a válaszod! – Az ember attól lesz nagy, hogy sokan hallanak róla, dicsérik, emlegetik, erényeit elismerik. Ehhez pedig megfelelő tettek kellenek. Hadi sikerek, gazdag földek és bányák okos kihasználása, példamutató élet. – Ostoba vagy. Amiket mondasz, nem elegek. Mindezt elérheted, gazdag leszel, sikeres, talán elismert, de elfelejtik a neved, amint távozol a Másvilágra. Igazán naggy...

  Csokor Lassan lépdel a Nap az égre, majd a horizont alá; a szél átmozgatja lábát és cipőt húz rá, mielőtt kocogni kezd; galamb totyog a ház körül, megkopogtatja az ereszt; éjjel a csillagok andalogva sétálnak, vissza-visszanéznek – valakire várnak… Csak én képzelem, vagy a fényük tényleg kicsit tompább? Oly furcsa: te már sehova se mész, de a világ ballag lassan tovább. A sarokban gyertya pislákol szerényen, egy plusz teríték az asztalon, mellettem, a tükrön elmaszatolódott ujjnyom… Hogy vagyok? Még nem tudom. Néhány hírnek idő kell, hogy érjen az ember lelkében, míg fel tudja fogni a felfoghatatlant: téged takar be nemsokára e hant. Arcod fényképekbe, neved kőtáblára költözött, s a csendes távozás hangtalan léptei mögött nem maradt, csak üresség. Megtölteni semmi se lenne elég. Bárcsak egy búcsúszót még mondhatnál, bárcsak megállhatnál egy pillanatra a folyónál, bárcsak tudnám, mindig ily tisztán fogok emlékezni rád, bárcsak ezt a verset is elolvashatnád, bárcsak… bárcsak…...

  Van egy híd… Van egy híd a ködös óvárosban, minden oldalról deszkák veszik körül, kintről ne lássák, ki lépte koppan, mikor egy ítélet villámként dördül. Mielőtt belép, lehet még bárki, történetének hangos mesélője, a hídon kénytelen mássá válni, átöltözni a rászabott szerepre. Csuklyával takarják el az arcát, és éles bárdot adnak a kezébe. Aki ránéz, embert többé nem lát, ő a sors megtestesült Erünnisze. Nincsen választása, ezt tudja jól: elvégzi a rászabott feladatot, és mikor hajnalban a kakas szól, levetheti a kényszerű alakot. S csak jönnek-mennek a hídon folyton, magukra öltenek száz titkos csuklyát, örök körforgás, örök s monoton, s a híd őrzi örökké mindük titkát.   2025. 08. 09.

  Nürnbergi útinapló Nyolcadik rész: Dürer, kolbász, Hóhér Hídja Nürnberg leginkább a második világháború hozzá kötődő eseményeivel szerzett kétes hírnevet magának. Való igaz, a hitleri birodalom egyik legszennyesebb tette kötődik e városhoz, s a világégés végeztével itt mondtak ítéletet a főbűnösök felett. Van azonban egy másik, kevésbé ismert történelmi vonatkozása is. Az 1500-as években élt egy nürnbergi, aki vaskos betűkkel véste bele nevét a legnagyobb művészek közé. Az illető nem más, mint Albrecht Dürer. Talán nem mindenkinek ismerős e név, de nevezetes rinocéroszos metszetét, valamint nyúlportréját valószínűleg látta mindenki egyszer-egyszer. Én ennél többet is hallottam róla, tekintve édesanyám lelkesedését a festészet iránt. Sokat hallottam Dürerről az évek során, így nem volt kérdés, mikor megtudtam, Nürnberg szülötte, hogy felkeresem a hozzá kötődő helyeket. Ez a következő úticélunk óvárosi barangolásunk során. A mester szülőháza túlélte az évszázadok viharát, s ...