Cserni András szerzői felülete

  A táltos unokaöccse – Kilien Kywere története – Tövisbozót, a Kywere-család központi vára nem véletlenül viselte a Kacsalábon forgó palota becenevet. Az aranygriff gyermekei közt sok táltos, sámán, vajákos és más varázstudó akadt. Nem volt kivétel az az ősük sem, aki Tövisbozótot építtette. Megbűvölte a köveket, melyek oly könnyűek lettek, hogy megtartotta őket egy vén, göcsörtös, madárlábra emlékeztető fa, viszont erősek, hogy ellenálljanak a támadásnak. Így nem kellett kiirtani a környező erdőket, amit a természet azzal hálált meg, hogy elrejtette a Kacsalábon forgó palotát azok elől, akik ártó szándékkal közeledtek hozzá. Szép dolgokra képes a mágia, igaz? Kilien Kywere, az aranygriffes családfő egyetlen fia is így gondolta. Legendás tetteket végrehajtó elődeiről szóló történeteken nevelkedett. Táltosok, akik állatkirályokkal szövetkeztek ellenségeik legyőzésére, boszorkányok, akik megrontották és elátkozták a családjuknak ártókat, s a legutóbbi Vadon Varázslója, Göncöl ...

  Poszeidon fogata A Föld azúrkék zakója most frissen vasalt, nem fodrozzák morajló hullám-gyűrődések, s pár perce a Nap is a horizotra hasalt. Nyugodalmas álmára készül a Hét Tenger. A pillanatban, mikor a tűzfényű korong aranyszín, szikrázó szegélyt szab a zakóra, csengve szólal meg a Tengerek mélyén egy gong, és mozogni kezd az eddig békés vízfelszín. Csattogó-csipogó kacajokat hoz a szél, táncra perdülnek a hullámok és tajtékok, a látóhatár zakót pompás palástra cserél, kagylókürtök búgnak, nyüzsög a tengeri nép. S érkezik delfinek vonta kagylófogaton, tritónok és hippokamposzok gyűrűjében a szürke szakállú, hínárhajú Poszeidon örvényszínű, évezredes, kutató szemmel. Szétnéz az égen, majd végig a szárazföldön, elmerengve simogatja közben kagylóját… Nincs az otthonnál erősebb, örökebb börtön – súgja a semminek, miközben alámerül. Így bukkan fel alkonyatkor minden nap e fogat, és választ sose, csak kérdést hagy maga után, amint az esti víz aranytálat ...

Nürnbergi útinapló Negyedik rész: A Delfin-lagúnától a pózoló hópárducig A fejünk fölött lévő hangszórók hangos zenébe kezdenek. A medencekomplexum közepén lévő szigeten megjelenik két gondozó. Kinyílik egy kapu. Szívem a torkomban dobog az izgalomtól. Ujjam megfeszül a fényképezőgép kioldógombján. Mindjárt felbukkannak! Már látom, ahogy fodrozódik a víz, s egyszercsak előugrik egy… fóka? Döbbenet és kisebbfajta csalódottság lesz úrrá rajtam. Nem értem a helyzetet. Zavartan nézem meg újra a térkép tájékoztatóját. Minden nap 11:00, delfinshow. Márpedig a vízben nem palackorrúak parádéznak, hanem kaliforniai oroszlánfókák. Kétségtelenül bájos és ügyes állatok, de nem miattuk utaztam 7,5 órát Nürnbergbe. A keserűség egy pillanatra maga alá terít, nem igazán tudok örülni az állatkertekben kifejezetten gyakori (és egyébként nagyon ügyes trükköket bemutató) fókáknak. Azért készítek róluk pár fényképet és videót, miközben lassan belenyugszom, valamit félreértettem, s én bizony delfineket...