Cserni András szerzői felülete

  Nürnbergi útinapló Második rész: A borongós ég alatt Nagyjából hét óra az út Nürnbergig átszállással, kalkulált késéssel, tokkal-vonóval. Délután négy fele jár, mire begördülünk a Hauptbahnhof ra. Lábunk elgémberedett a hosszas ücsörgéstől, de az érkezés miatti izgatottság feledteti. Az út egy szakasza véget ért, érdemi része kezdődik. Ha a Bécsi Főpályaudvar hasonlít egy reptérre, nürnbergi társa mintha az lenne. Város a városban, több étteremmel, üzlettel, sőt, a környék legnagyobb szupermarketje is területén található. Ez utóbbit eszembe vésem, hisz amint lerakodjuk a csomagokat, vásárolnunk kell némi enni-innivalót. Az aluljáróból kivergődve szembesülünk a ténnyel, hogy rázendített az ég. Testes zuhé kerekedett, kövér, hideg cseppeket könnyezik a szürke felhőfátyol mögé bújt özvegyasszony, az ég. S unokabátyja, a hűvös leheletű Aiolos se rest, serényen küldi ránk a négy égtáj dermesztő szeleit. A németeket láthatóan nem zavarja a csöppet sem nyárias időjárás, pólóban, ...

  A kendergócpusztai probléma – Első rész: Egy macskásnő, halwellness és az utolsó reménység – Kendergócpusztán bármi megtörténhet – meg annak az ellentéte is. S meg is történik általában. Hogy különös lakóiban keresendő az ok, esetleg a Vérteskozmai Borzasszony átkában (aminek következménye a hibádzó név is, nevezetesen a kenderkócot kendergócnak írták anno a várostáblára, s mire észrevették, nem maradt festék, hogy javítsák, se pénz, hogy újat csináltassanak – jóvanazúgy, mondták, s az idők alatt megszokta mindenki)… Nem tudni ezeket. De talán nem is igazán lényeges történetünk szempontjából. Egy verőfényes nyári délelőtt Konstancia, a kendergócpusztai macskásnő átdolgozott éjszakáját követő jól megérdemelt pihenéséből arra nem ébredt álmából (melyből legfeljebb az alacsonyan repülő vadászgépek bírták felriasztani), hogy valaki hangosan dörömböl az ajtaján. Arra viszont már igen, hogy tizenhat macskája közül az egyik, ímhol nevesített Rózi, finoman jelzendő szerény személyét...

  Tündérerdő Teliholdas, furcsa éjjel vad erdőbe vitt utam. Hajnalig már ki nem jutok innen – akkor gondoltam. Ős-fenyők közt bukdácsoltam mohalepte köveken, bőrbe maró ág kuncogott minden fáradt könnyemen. Így haladtam egyre beljebb, mígnem halvány fényt láttam. Követtem, s egy selymes füvű, titkos rétre találtam. A tisztáson lenge ruhás, sudár majdnem-embernép, a tündérek roptak táncot testet öltött szellőképp. Zeneszót az erdő adott, lakomát a csillagok. Éreztem, hogy beállok, ha gyorsan el nem illanok. Szándékomat megérezte a táncolók serege, és tenyerembe simult egy ifjú tünde tenyere. Olyat látsz most – kezdte vígan –, amit ember még soha. Ne, csak nézzed, ropd velünk! Ne légy magadhoz mostoha! Testi-lelki örömökből ősidőktől nincs hiány, itt mulat rég minden éjjel tündefi és tündelány! Ki ránk talál, méltó arra, hogy egy-kettő éjszakán jót vigadjon, ha nem gyáva, ha szíve mást nem kíván. Ember-eszem jajveszékelt, csapdát sejtett, áru...

  Nürnbergi útinapló Első rész: Vonatok, falvak, fenyvesek Párnázott, barna széken ülök, az ablak mellett. Jobbom felől suhanó táj, balról útitársam, Boti. Az előttem álló ülésen függő zsebben brossúrák, lábam közt egy serpát megszégyenítő mennyiségű táska, kezemben reggelim. Hallani, ahogy a kalauz „Gutten Morgen!” -t köszön. Németország felé zakatolunk. Az úticél Nürnberg. Nagyon szeretek utazni, s életem eddigi bő két évtizedében sok helyre volt szerencsém eljutni, többek közt Rómába, Londonba, Krakkóba. Mindegyiknek megvan a maga története, s a néha egészen szokatlan apropója. A jelenlegivel sincs másképp. Bár ezelőtt nem jártam Németországban, s ebből kifolyólag a bajor városban sem, nem ez volt az elsődleges ok, amiért választásom erre esett. Még csak nem is a jogi és történelmi tanulmányaim során többször hallott hírneves pereknek otthont adó bírósági épület jelentette a fő vonzerőt. Hanem az állatkertje. A természet világa régtől elbűvöl. Sokáig akartam zoológus, v...